Kisvárda Master Good SE – Élet az életet jelentő vonal felett

Akt.:
Kisvárda Master Good SE – Élet az életet jelentő vonal felett
© Illusztráció: KM-archív
Kisvárda – A kisvárdai sportnapot a kézilabdás hölgyek tették tökéletessé a kiesési rangadó megnyerésével.

Ugyan az országot átutazva érkeztek szurkolók Mosonmagyaróvárról is, de nem kétséges, a kisvárdai csarnokban azok voltak többségben a péntek esti NB I-es női bajnokin, akik a hazaiaknak szorítottak. A várdai szurkolók között persze elvegyült egy kisebb gyulaházi csoport, akik személyesen szorítottak Bardi Fruzsinának, a várdai járáshoz tartozó településről a nyugati határszélre kerülő beállósnak.

De volt itt más is. Tóth Gabriellának, az egyre jobb formába lendülő kisvárdai átlövőnek külön szurkolója volt a mosonmagyaróvári kispadon, tekintve, hogy az óváriak masszőre nem más, mint Tóth Ferenc, a játékos édesapja. Ő nyilván úgy lehetett vele: nyerjen a vendégcsapat 40–39-re, és az ellenfél mind a 39 gólját a 96-os mezben szereplő átlövő, vagyis a lánya szerezze…

Az hamar kiderült, hogy ekkora gólzáporra nem számíthatunk (7. perc: 1–0), de kezdettől a KKC vezetett. Úgy lett egyszer döntetlen (4–4) az állás, hogy Kopecz Barbara a saját térfeléről ívelt a várdai kapuba, kihasználva, hogy a hazaiak támadás közben levitték a kapusukat. Jellemzően három-négy góllal vezetett a Várda, Orbán Adrienn a félidő végét jelző dudaszóval egyidőben szerzett góljával gondoskodott a megnyugtatóbb előnyről.

Amíg a vendégek első kilenc gólját mindössze hárman kaparták össze, addig a második félidő elején Krisztina Liscsevics hetedikként iratkozott fel a várdai góllövőlistára. Orbán Adrienn különösen élt, a jobbszélső a teljes lövőskáláját elővéve tette kiszámíthatatlanná a támadásbefejezéseit. A megnyugtató különbség felszabadulttá tette a kisvárdai hölgyeket, amikor pedig közelebb került az ellenfél, a falban Szabó Valéria rendre megjátszhatónak bizonyult. A KKC biztos győzelmet aratott, a két pont birtokában pedig elmozdult a kieső helyekről.

És bár sem a Bardi-família, sem pedig Tóth masszőr nem lehetett boldog a mérkőzésen látottaktól, azért azok, akiért ők külön szorítottak, biztos kapnak majd a vacsora mellé jó szót is, ha betérnek a szülői házba.

NB I: Női, 17. forduló

Kisvárda Master Good SE–Mosonmagyaróvári KC 23–18 (12–8)

Kisvárda, 1050 néző, v.: Herczeg, Südi.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 4, Tóth G. 3, Liscsevics 1, Szabó V. 6, Gedroit 4/3, Rocha 2. Csere: Scholtz (kapus), Umanec, Yttereng, Dmitrovics 3, Karacs, Kucherova. Edző: Dévényi János.

Mosonmagyaróvár: Szemerey – Katona F. 3, Csala, Gyimesi 2, Kopecz 6, Bouti 6/2, Bízik R. Csere: Wéninger (kapus), Bardi, Hajtai, Élő 1. Edző: Varga József.

Az eredmény alakulása, 9. perc: 3–1, 13.: 4–4, 17.: 7–4, 23.: 10–6, 36.: 15–9, 45.: 18–10, 48.: 18–13, 54.: 20–16.

Kiállítások: 8, illetve 6 perc. Hétméteresek: 3/3, illetve 2/2.

Mesterszemmel

Dévényi János: – A védekezésünk jó kapusteljesítménnyel párosult, így most az is belefért, hogy sok technikai hibát vétettünk. A legfontosabb számunkra az volt, hogy megnyerjük ezt a mérkőzést.

Varga József: – Megbosszulta magát a sok kihagyott szélsőziccer és a második félidőben megbomlott a beállós körüli a védekezésünk. Huszonhárom kapott góllal nyugodtan nyerhettünk volna…








hirdetés