Kisvárda Master Good SE – Kiderül, hogy sok vagy kevés

Vesna Milanovic-Litre (jobbra) sokszor volt megjátszható a Fradi védelmi falában
Vesna Milanovic-Litre (jobbra) sokszor volt megjátszható a Fradi védelmi falában - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A kisvárdaiak mindkét félidőt jól kezdték a végül 14 gólos győzelmet arató Ferencváros ellen.

A kisvárdai csapat fel lehetett készülve a legrosszabbakra. A női NB I-ben ugyanis várhatóan a gólkülönbség dönt a bajnoki címről a Győr és a Ferencváros között, és mivel utóbbi csapatnak tizenöt gólos különbséget kell ledolgoznia eggyel több meccsen az ETO-val szemben, ezért nyilvánvaló volt, hogy nekiesnek szombati ellenfelüknek, a KKC-nak.

Aztán kevesebb, mint négy perc alatt öt gólt szerzett és vezetett – a Kisvárda. A vendégek az első tíz percben szinte minden lehetőségüket gólra váltották (szélről, átlövésből és beállós pozícióból is), ez láthatóan idegesítette a közönség által is tüzelt fővárosiakat.

Zsinórban szerzett négy góljával vette át a vezetést a Fradi, de a továbbra is higgadtan játszó Várda tapadt az ellenfelére, és 16–13-nál nem tűnt vészesnek a különbség. Az első félidő hátralévő hét percében aztán ötször talált be az FTC, míg a vendégek egyszer sem, így nyolc találattal lépett meg a házigazda.
A második rész eleje megint a Kisvárdának sikerült jobban, Vesna Milanovic-Litre, Marija Hakunova és Marina Dmitrovics góljaival sikerült felzárkózni 22–17-re. Ez az eredmény cseppet sem volt megnyugtató a Fradi számára, így hát a hazaiak fokozták a tempót, és egy 7–2-es rohammal tízgólosra növelték a különbséget (30–20). Tisztességesen küzdött a Várda, mindent megtett, hogy megnehezítse a bajnokesélyes dolgát, de a kiváló támadósorral rendelkező Fradi ellen nem tudott állandóan magas szinten védekezni, és az oda-vissza kapuscserék sem segítettek.

Az utolsó tíz percben is növelte előnyét az FTC, és végül 14 góllal nyert. Ami kettővel kevesebb, mint amennyivel januárban Kisvárdán győzött, de majd csak az idény végén derül ki, hogy mit is ér az ekkora differencia a bajnoki címért vívott harcban.

NB I, női: 24. forduló

Ferencváros–Kisvárda Master Good SE 36–22 (21–13)

Elek Gyula Aréna, 600 néző, v.: B. Pech, Vágvölgyi.

Ferencváros: Bíró B. – Lukács V. 2, Jovanovics 5, Snelder 5, Szekeres K., Szucsánszki 1, Schatzl 2/1. Csere: Van der Heijden 6, Hornyák D. 1, Kovacsics 5, Mészáros R. 1, Háfra N. 2, Faluvégi 2, Márton G. 4. Edző: Elek Gábor.

Kisvárda: Dzsukeva – Orbán A. 4, Dmitrovics 3, Radojevics 4/1, Milanovic-Litre 5, Hakunova 2, Marincsák 2. Csere: Triffa (kapus), Umanec, Triscsuk 1, Szabó V., Karacs 1. Edző: Vlatko Djonovics.

Az eredmény alakulása, 4. perc: 2–5, 9.: 5–7, 12.: 9–7, 15.: 11–10, 23.: 16–13, 30.: 21–13, 39.: 23–18, 46.: 28–20, 56.: 33–20.
Kiállítások: 6, illetve 14 perc. Hétméteresek: 3/1, illetve 1/1.

Mesterszemmel

Elek Gábor: – Az elején jól játszott a Kisvárda, mi pedig gyengén védekeztünk, de mindkét félidő második felében nyomást tudtunk helyezni a vendégcsapatra. Iszonyatos tempót diktáltunk, ez hibákkal is járt, de nem kell arra gondolnunk minden kihagyott ziccernél, hogy most úszott el a bajnoki címünk, mert abba bele fogunk őrülni.

Vlatko Djonovics: – Az első félidőben gyengén védekeztünk, a másodikban már valamivel jobban, de nem elég jól ahhoz, hogy legyen keresnivalónk.








hirdetés