Kisvárda Master Good SE – Kilencen kaptak meghívót

Radojevics Tamara (20) és Tímea Milosevics (11) a szerb válogatottal készül
Radojevics Tamara (20) és Tímea Milosevics (11) a szerb válogatottal készül - © Fotó: kisvardakezi.hu
Kisvárda – Egymás ellen is pályára léphetnek az Európa-bajnokságon.

Pénteken Debrecenben lép pályára a Kisvárda Master Good SE kézilabdacsapata. A mérkőzés után kiürül a kisvárdai öltöző, ugyanis a postás kilenc válogatott meghívót kézbesített a szabolcsi városba.

Egy hét válogatott szünet

Orbán Adrienn és Pásztor Bettina Kim Rasmussen hívó szavát fogadta el a magyar válogatott összetartására, Tímea Milosevics, Ana Tomkovics, valamint Tamara Radojevics a szerb válogatottba kapott meghívást. Andrea Klikovácra a montengrói kapitány számít, Ana Maria Dragut a román válogatott rendelkezésére áll, Weronika Kordowiecka a lengyel válogatott edzőtáborában vesz részt, Marianna Rebicová pedig a szlovák válogatottal gyakorol. A kontinesviadalon az év közben közös célért küzdő lányok ellenfélként egymás ellen is pályára léphetnek, hiszen az „A” csoportba sorsolták a szerb és a lengyel válogatottat is.

A meghívott játékosok szeptember 23–30. között készülnek az év végi franciaországi Európa-bajnokságra.

BB








hirdetés