Kisvárda Master Good SE – Megvalósították az elképzelt taktikát

Akt.:
Aneta Benko (kékben)háromszor volt eredményes
Aneta Benko (kékben)háromszor volt eredményes - © Fotó: kisvardaikezi.hu
Kisvárda – Fejlődik a Kisvárda Master Good SE, a támadójáték is rendben volt.


Pénteken a bajnokság harmadik fordulójában, hazai pályán magabiztos győzelmet aratott a Kisvárda Master Good SE a Szöllősi-Zácsik nélkül érkező Budaörs ellen. A mérkőzés után Vlatko Djonovics, a kisvárdaiak mestere értékelt.

Maximális koncentrációt kért

– A mérkőzés előtti edzésen elmondtam a lányoknak, hogy mindenkitől maximális koncentrációt kérek a támadásban és a védekezésben egyaránt, mivel egy gólerős csapatot fogadtunk, több játékossal egyénileg is leültünk, és hosszasan beszélgettünk – tekintett vissza a szakvezető.

A montenegrói tréner szerint megérdemelten szerezték meg a győzelmet, mert nagyon keményen védekeztek, és végig uralták a mérkőzést.

– A Budaörs ellen egy nagyon okos játékot mutattunk be a támadásban – folytatta. – Készültünk, kielemeztük őket és meg is valósítottuk az elképzelt taktikánkat. Harmincegy találatot szereztünk, ez mindenképp jelentős fejlődés a támadójátékunkban. Mint már korábban is elmondtam, több időre van szükségünk, hiszen tizenhárom új játékos érkezett, biztos vagyok benne, hogy a jövőben mérkőzésről mérkőzésre egyre jobbak leszünk – bizakodott Vlatko Djonovics.

Érvényesült az akaratuk

A mérkőzésen négy találatot jegyző Marija Hakunova elmondta, hogy a fehérvári döntetlen után nagyon fontos volt számukra a győzelem.

– Elégedett vagyok azzal, hogy végre úgy tudtunk játszani, ahogy múlt héten készültünk az összecsapásra. Természetesen néhányszor hibáztunk, de összességében az egész játék rendben volt, végig a mi akaratunk érvényesült a pályán.

– A csapat boldog, én boldog vagyok, mindenki boldog, és készülünk a következő mérkőzésre! – fejezte be vidáman a Krasznodarban született átlövő.

A Kisvárda Master Good SE legközelebb pénteken, a DVSC vendégeként lép pályára.

Kézilabda: Női NB I.

A 3. forduló további eredményei: FTC–Alba KC 30–19 (16–9), Eszterházy–Mosonmagyaróvár SE 22–28 (12-17), Békéscsaba–DKKA 23–30 (11–7), Érd–MTK 32–30 (20–15), Győr–DVSC 34-23 (18-11).

A bajnokság állása

1. Győr 4 4 – – 152–104 8

2. FTC 4 4 – – 125–78 8

3. Érd 3 3 – – 95–85 6

4. Kisvárda 3 2 1 – 73–61 5

5. Siófok 3 2 – 1 89–67 4

6. Vác 3 2 – 1 85–82 4

7. Dunaújváros 3 1 – 2 74–78 2

8. M.magyaróvár 3 1 – 2 57–65 2

9. Debrecen 3 1 – 2 78–94 2

10. MTK 4 1 – 3 103–121 2

11. Békéscsaba 4 1 – 3 100–132 2

12. Fehérvár 3 – 1 2 68–91 1

13. Eger 3 – – 3 69–84 0

14. Budaörs 3 – – 3 81–107 0

BB








hirdetés