Kisvárda Master Good SE – Nem tudtak élni a lehetőséggel

Akt.:
Morena (labdával) egyszer talált be a váciak kapujába
Morena (labdával) egyszer talált be a váciak kapujába - © Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Teljes volt a káosz a második félidő elején, amit kihasználtak a vendégek.

Vasárnap a Vácot fogadta a Kisvárda Master Good SE NB I.-es csapata. A mérkőzést feszes védekezéssel kezdő hazaiak a szünetben még vezettek, utána azonban jött egy közel negyedórás rövidzárlat, amelyet a vendégek könyörtelenül megbüntettek, és két ponttal távoztak a szabolcsi csapat otthonából. Dévényi János, a Kisvárda edzője így értékelte a 19–25-re végződött találkozót.

Kétszer is időt kért

– Nagy akarattal és elánnal kezdtük a mérkőzést. Masszívan védekeztünk, viszont a támadójátékunk akadozott, és a fontos pillanatokban hagytunk ki helyzeteket, ziccereket. Komoly esélyünk lett volna egy nagyobb előny kiépítésére, de nem tudtunk élni a lehetőséggel. A második félidő elején belealudtunk a mérkőzésbe, ezt jól használta ki a Vác, és szinte el is döntötte a mérkőzést. Játékosaim semmit nem tartottak be abból, amit megbeszéltünk, három eladott labdával indítottuk a második játékrészt. Az első tizenkét percben kétszer kellett időt kérnem, átforgattam a csapatot, de így sem működött a dolog, és a kapusteljesítmény is gyenge volt.

Orbán Adrienn, a csapat kapitánya érthető, hogy csalódottan nyilatkozott a mérkőzés után.

– Egész héten úgy készültünk, hogy győzni szeretnénk. Így is kezdtük a mérkőzést, az első félidőben jól küzdöttünk, harcoltunk. Védekezésben jól zártunk, segítettük egymást, az emberelőnyös helyzeteket viszont rosszul használtuk ki. Fordulás után az első tizenöt percben nem tudtunk gólt szerezni, teljes volt a káosz támadásban, ez sajnos megpecsételte a sorsunkat. A Vác már okozott meglepetéseket a bajnokságban, ezért tudtuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz, végig koncentráltan kellett volna játszanunk. BB

Kézilabda: NB I., női

További eredmények: Győr–Siófok 35–27 (17–16), Ferencváros–Dunaújváros 35–25 (14–13), Eger–DVSC 18–36 (7–17), MTK–Budaörs 29–29 (21–15), Mosonmagyaróvár–Fehérvár 29–28 (15–9), Érd–Békéscsaba 45–30 (22–16).

A bajnokság állása:

1. Győr 21 21 – – 789-544 42

2. Ferencváros 18 17 – 1 609-436 34

3. Érd 19 14 1 4 572-516 29

4. Siófok 19 12 1 6 568-456 25

5. Vác 19 12 – 7 524-512 24

6. Fehérvár 19 9 2 8 524-533 20

7. DVSC 19 9 1 9 534-516 19

8. Kisvárda 19 7 3 9 478-480 17

9. Dunaújváros 19 8 – 11 497-524 16

10. M.óvár 19 7 – 12 434-515 14

11. MTK 20 3 4 13 502-564 10

12. Békéscsaba 20 4 2 14 538-674 10

13. Budaörs 18 2 2 14 457-565 6

14. Eger 19 1 – 18 391-582 2








hirdetés