Kisvárda Master Good SE – Szlovén sztárcsapat a várdai vendég

Tamara Radojevics (a labdával) korábbi csapattársai ellen játszhat
Tamara Radojevics (a labdával) korábbi csapattársai ellen játszhat - © Fotó: Janics Attila
Kisvárda – A kétszeres Bajnokok Ligája-győztes ellen szerdán és csütörtökön is pályára lép az NB I-es házigazda.

Rangos ellenfele lesz szerdán és csütörtökön a Kisvárda Master Good SE-nek. A december 30-i, Érd elleni hazai bajnoki folytatásra hangolódó NB I-es női csapat a kétszeres Bajnokok Ligája-győztes (2001, 2003) Krim Ljubljanát látja vendégül, és szerdán (kezdés 17 órakor) valamint csütörtökön (még nincs pontos kezdési időpont) is edzőmeccset játszik a 21-szeres szlovén bajnokcsapattal.

Ez még akkor is komoly próbatételnek ígérkezik, ha a ljubljanaiak már nem a régi fényükben csillognak, hiszen a legutóbbi két alkalommal már nem ők nyerték meg hazájuk bajnokságát. Ugyanakkor több olyan játékosuk is van, akik megjárták a hónap elején a németországi világbajnokságot, csakúgy, mint a kisvárdaiak közül Samira Rocha, Marina Dmitrovics és Tamara Radojevics. Utóbbi, a szerb válogatott irányítója éppen a Krimtől igazolt Kisvárdára, csakúgy, mint a horvát beállós, Vesna Milanovic-Litre. Úgyhogy a meccsek között lesz lehetőség az emlékek felidézésére.








hirdetés