Kisvárda Master Good SE – Tovább, a megkezdett úton!

Kisvárda Master Good SE – Tovább, a megkezdett úton!
© Illusztráció
Kisvárda – Az Alba Fehérvár elleni hazai meccsen zsinórban az ötödik győzelmét szerezheti meg a Kisvárda Master Good SE.

Az újabb győzelem jó hangulatot teremthetett Kisvárdán a heti munkához, amelynek csúcspontja az Alba Fehérvár elleni pénteki (kezdés 18 órakor) hazai mérkőzés lesz. Az NB I-es női csapat persze a Vácon aratott, zsinórban negyedik siker (25–23) után sem lazíthat, még akkor sem, ha a szeptemberben általa idegenben legyőzött (24–23) csapat lesz az ellenfele.

– Szó sincs arról, hogy túlünnepeltük volna a legutóbbi győzelmünket, keményen dolgoztunk azért, hogy még jobbak legyünk – mondta Vlatko Djonovics, a Kisvárda Master Good SE eddig százszázalékos mérleggel rendelkező edzője. – Legutóbb beszéltem róla, hogy voltak beteg játékosaink, Triscsuk Krisztina pedig sérülés miatt hagyta ki a váci mérkőzést, de ezen a héten már teljes volt a létszám, és ez további bizakodásra ad okot. Tudom, hogy a csapat az ősszel győzött Fehérváron, de az már a múlt, abból nem lehet megélni. Arról nem beszélve, hogy azon a mérkőzésen nem játszott Alexandra Nascimento, akit öt évvel ezelőtt a világ legjobb játékosának választott a nemzetközi szövetség. És a Fehérvár teljesen más csapat Nascimentóval, mint nélküle, márpedig most úgy készülünk, hogy ellenünk pályára fog lépni.

Az ellenfelekből alaposan felkészülő montenegrói edző persze nemcsak a világbajnok brazil jobbszélsőt ismeri az aktuális ellenfélből.

– A fehérváriak két kiváló jobbszélsővel rendelkeznek, de a belső posztokon is tele vannak válogatott vagy korábbi válogatott légiósokkal – folytatta az ellenfél jellemzését Vlatko Djonovics. – Közülük az oroszok játékkapcsolata különösen eredményes, de a francia Claudine Mendy is veszélyes játékos. Jobb csapat annál az Alba, minthogy tíz ponttal a tizedik helyen állunk. Nagyon komoly mérkőzésre készülünk, és persze arra, hogy győzzünk.
Mindenesetre az eddigi eredmények és a kapott gólok számának csökkenése arra utal, hogy azon az úton halad a kisvárdai csapat, amelyet az egy hónappal ezelőtti kinevezésekor meghatározott.

– Lépésről lépesre haladunk, és ennek nagyon örülök. Az alap a védekezés, és abból szeretnénk gyors támadásokat vezetni. Bízom benne, hogy az elképzeléseink most is megvalósulnak majd.

Az pedig zsinórban az ötödik győzelmet eredményezheti.








hirdetés