Kisvárda Master Good – Tasli helyett inkább simogatás

Nemcsak Zöldesi Illés (sárga mezben, takarva) kivédett büntetőinek, hanem végül a győzelemnek is örülhettek a kisvárdaiak
Nemcsak Zöldesi Illés (sárga mezben, takarva) kivédett büntetőinek, hanem végül a győzelemnek is örülhettek a kisvárdaiak - © Fotó: kisvardafc.hu/Nyulak Nikoletta
Kisvárda – A realitás talaján maradnak a kisvárdaiak, akik olyan szériában vannak, hogy a nem nekik álló meccset is meg tudják nyerni.

Láttunk már olyat, amikor egy edző nem túl reálisan értékelve abszolút megérdemeltnek nevezte az olyan győzelmet, amelyen a csapata közelebb állt a vereséghez, mint a három pont begyűjtéséhez. Kondás Elemér, a kisvárdai NB II-es csapat vezetőedzője nem rugaszkodott el a valóságtól a Soroksár otthonában vasárnap végül 1–0-ra megnyert összecsapás után, amikor elismerte, az ellenfél jobban játszott, miként azt is, hogy csapata előtt csak egyetlen gólszerzései lehetőség adódott. A két legnagyobb, a tizenegyeseknél viszont a soroksáriak előtt nyílott, de Zöldesi Illés Tamási Zsolt és Frőhlich Roland büntetőjét is védte.

– Túl azon, hogy a győzelmet nem kell megmagyarázni, azért azt szoktam a meccs után nyilatkozni, ami a pályán látok – mondta Kondás Elemér, amikor külön elismeréssel szóltunk a realitásérzékéről. – Ez egy ilyen meccs volt, de most olyan sorozatban vagyunk, hogy ezt is meg tudtuk nyerni. Tényleg közelebb állt a győzelemhez a Soroksár, végig azt éreztem, ha kapunk egy gólt, abból most talán nem tudnánk felállni. De azt sem lehet elvitatni, hogy a csapat ment előre, a győzelemért hajtott, más kérdés, hogy nem tudott helyzeteket kialakítani. A futballnak pedig vannak törvényszerűségei, ilyen volt, mint amikor a Mosonmagyaróvár ellen három egyes vezetésünknél minden hibát elkövettünk, amit csak lehetett, és döntetlen lett a vége, most pedig az ellenfelet büntette meg a sors a két kihagyott tizenegyesért.

Pontosabban Mihajlo Rjasko, aki védő létére higgadt befejezést választott a 81. percben. Előtte pedig Zöldesi kapuvédő, aki tétmeccsen (öt bajnokin és a BKV Előre elleni kupamérkőzésen) még mindig nem kapott gólt a kisvárdai mezt viselve.

– Sem játékos-, sem edzői pályafutásom során nem emlékszem olyanra, amikor a csapatomból a kapus két büntetőt is hárított volna egy mérkőzésen – utalt a helyzet ritkaságára Kondás Elemér. – Nagyon szép védések voltak, ahogy az első félidő végén is nagyot fogott Illés, amikor kiszedte a jobb alsóból Lakatos István lövését. Egy picit mégis mérges vagyok rá, hiszen a második tizenegyest ő hozta össze, teljesen feleslegesen, olyan helyzetben, amikor a csatár kifelé vezette a labdát a tizenhatosról. Mondtam is neki, hogy legszívesebben az egyik kezemmel egy kis taslit adnék neki, de sokkal inkább kiérdemli a simogatást a másiktól. Nem volt könnyű hetünk, ezen a meccsen is éreztük, hogy a Fradi legyőzésével megnőtt az ázsiónk, de végül mindkét feladatot megoldottuk, a vasárnap tanulságokat pedig levonjuk egymás között.

És bár a várdaiak előnye már kilenc pont a mögöttük, már nem feljutó helyen álló vasárnapi vendégük, a Kazincbarcika előtt, a csapat tagjai a jelek szerint igyekeznek nem elszállni maguktól.








hirdetés