A Honvéd minden hibát megbüntetett Kisvárdán

Akt.:
A Honvéd minden hibát megbüntetett Kisvárdán
© Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A Kisvárda Master Good hazai pályán szenvedett nagy különbségű vereséget.

Az eddig minden bajnokin védő Felipe helyén ezúttal Mihai Minca kapott lehetőséget a Kisvárda Master Good kapujában, a tudásáról azonban az első játékrészben nem nagyon győződhetett meg a hazai közönség, ugyanis a tabella második helyén álló Honvéd kontrákra rendezkedett be.

Ez a harcmodor magyarázat lehet arra, hogy a budapestiek miért játszanak gólszegény meccseket – utóbbi hat bajnokijukon csupán hat találat született –, ugyanakkor roppant célravezetőnek bizonyul a taktikájuk, hiszen jelenlegi helyezésük mellett, három bajnoki óta tartó veretlenségi sorozattal is büszkélkedhettek a forduló előtt.

A fővárosiak játékfelfogása most is meghozta a gyümölcsét: hiába irányított a Várda és birtokolta sokkal többet a labdát, mégis a vendégek kerültek előnybe. A kapott gól néhány percre megfogta a szabolcsi alakulatot, állapotából felocsúdva aztán ismét átvette a kezdeményezést.

Az első félidőben hiába játszott jobban a Kisvárda, Matija Misic lövését és néhány beadást leszámítva nem jegyezhettünk fel nagy helyzeteket, a fővárosiak szabálytalanságokkal tördelték a játékot, védelmük jól zárt.

A fordulást követően is hasonló mederben folytatódott a meccs, néhány kisebb helyzet és egy veszélyesebb Horváth-fejes után azonban rémálomszerűen folytatódott. A várdai védelem kétszer is nagyot hibázott, amit a Honvéd támadói kíméletlenül kihasználtak és az utolsó tíz percre nem hagytak izgalmat.

Labdarúgás: NB I., 13. forduló

Kisvárda Master Good-Budapest Honvéd 0-3 (0-1)

Kisvárda, 2685 néző, v.: Solymosi (Szécsényi, Vígh-Tarsonyi)

Kisvárda: Minca- Melnik, Beriosz, Vári, Anderson – Lucas, Protics (Mitosevics, 85.) – Gosztonyi (Ilics, 58.), Misic (Milevszkij, 73.), Sassá – Horváth Z. Vezetőedző: Dajka László.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Baráth – Heffler, Gazdag, Bamba (Andó-Szabó, 73.), Hidi, Kukoc (N’Gog , 60.) – Danilo (Holdampf, 86.), Holender. Vezetőedző: Supka Attila.

Gól: Holender (33., 69.), N’Gog (79.)

Percek, események

33. perc: Kukoc bal oldalról érkező passzát Holender vette le a 16-oson belül, majd habozás nélkül kilőtte a kapu jobb alsó sarkát, 0-1.

69. perc: N’Gog rövidnek tűnő passzára Beriosz és Minca között Holender csapott le, kicselezte a kapust és közelről betalált, 0-2.

79. perc: a Honvéd előrevágott labdájába Vári úgy fejelt bele, hogy azzal David N’Gog -ot indította, aki 19 méterről a kapuba lőtt a kifutó Minca mellett, 0-3.



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés