Az idény első versenyén érmekkel gazdagodott

Pokol Péter és Márföldi István két éremmel a nyakában
Pokol Péter és Márföldi István két éremmel a nyakában
Kisvárda – Meglepetésre első helyen végeztek a párosok versenyében.


Múlt szombaton Karcagon rendezték a Csokai István országos nyílt veterán-ranglistaversenyt, amelyen a Várda SE két játékosa, Pokol Péter és Márföldi István is asztalhoz állt.

Pokol Péter az 50–59 korosztály egyéni versenyében erős csoportba került, így nem sikerült a főtáblára kerülnie. Párosban a budapesti Kávási Lóránttal a selejtezőből másodikként jutottak tovább, de a főtáblán nem tudtak mérkőzést nyerni.

Márföldi István a 60–64 évesek között a ranglista második helyezettjeként kezdte meg a küzdelmeket, csoportjából elsőként kvalifikált, és kiemeltként a második fordulóban kapcsolódott be a főtáblás küzdelmekbe, ott háromszettes szoros küzdelemben búcsúzott a későbbi győztes Kovács János ellen. Így bronzérmes lett a rangos mezőnyben, ahol az aktuális veterán-világbajnok Frank Béla a második helyre szorult. A párosok között a debreceni dr. Timkó Tamással az oldalán meglepték a mezőnyt, és szettveszteség nélkül végeztek az élen.

KM



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés