Ballagás az idézetek igézetében

A ballagási ünnepség egyik pillanata
A ballagási ünnepség egyik pillanata
Kisvárda – A kisvárdai ünnepség hagyományos helyszínén minden vadonatúj volt.


Régi-új helyszínen, jelesül az iskolai sportpályán tartották az idei ballagási ünnepséget pénteken a Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumban, ahol verőfény és kánikulai hőség köszöntötte az ünneplőket.

Gyökerek és szárnyak

A hagyományos helyszín azonban csak szigorúan vett földrajzi értelemben volt igaz, amúgy minden vadonatúj volt: a futballpálya, a lelátó, a rekortán futópálya, no és közönségnek némi hűs árnyékot adó futófolyosó és edzőterem is. A nagyszabású ünnepélyen Bíró Gábor igazgató köszöntötte a végzős osztályok diákjait és az osztályfőnököket. A direktor számos gondolkodótól – Goethe: „… a gyermekeknek két dolgot kell adnunk, gyökereket és szárnyakat”, Kaiser: „A problémák munkaruhába öltözött lehetőségek.” – citált bölcs mondatokat a maturálóknak útravaló gyanánt. Az igazgató szólt a középiskola tanulmányi sikereiről és az utóbbi hónapokban végbement infrastrukturális-technológiai gyarapodásról is.

Az iskolától elköszönő diákok nevében Szabados Attila rendkívül szellemes és formabontó beszédében – Esterházy Péter két örökbecsű gondolatával keretbe zárva mondandóját – intett érzékeny búcsút az alma maternek és diáktársainak. A ballagó diákok közül többen is felléptek: Horváth József egy versét Kiss Ágnes Kinga mondta el, míg Ákos: Gyermekember című dalát a Bajusz Petra, Egyed Emese Kitti, Filipcsuk Péter Gusztáv alkotta trió énekelte.

Az iskolazászlóra a végzős osztálytitkárok nevében Rinkó Nóra által elmondott szavak kíséretében került fel hat új szalag. Az ünnepség keretében elismerések és díjak is gazdára találtak.

– Kovács Bertalan –


Elismerések, díjak

Bessenyei György Emlékplakettet Juhász Béla pedagógus, a diákok közül pedig Batta Gergő Péter (12. a), Filipcsuk Péter Gusztáv (12.a), Szabados Attila (12. d) és Szakszon Eszter (12. e) vehette át. Az Arany János Emlékérmet az Arany János Tehetséggondozó Program két végzős tanulója, Dienes Dániel és Szendrőy Vivien érdemelte ki.

A gimnázium neves matematika szakos tanáráról elnevezett Nehéz Rudolf-díjat Batta Gergő Péter (12. a) kapta.

A Vértesy Géza Matematika háziversenyen díjazott tanulók: 2. helyezést ért el megosztva: Dankó Bence 12. d és Dienes Dániel 12. a osztályos tanuló. 1. helyezést ért el: Batta Gergő Péter 12. a.

Bessenyei sportolói díjban részesültek a testnevelés munkaközösség ajánlása alapján: Burai Krisztián 12. a és Juha Nóra 12. e osztályos tanulók. A Béres-díjat Szakszon Eszter kapta. A Rotary-díjat Lukácsné Csizmadia Gabriella, a Kisvárdai Rotary Klub elnöke Szakszon Eszternek és Filipcsuk Péter Gusztávnak adta át a ballagási ünnepségen



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés