2012.01.24 11:37; Frissítve: 2012.01.24 11:41


Bíróság előtt a kisvárdai társasházban gyújtogató asszony

helyszíni fotó helyszíni fotó
Nyíregyháza, 2012. január 24., kedd (MTI) – Előre kitervelten, több emberen elkövetett emberölés kísérletével vádolja a megyei ügyészség azt az 58 éves nőt, aki tavaly márciusban tüzet okozott egy kisvárdai társasházban; a büntetőperben kedden tartott tárgyalást a Nyíregyházi Törvényszék.
SZON.hu

A vádirat szerint a nő és élettársa kapcsolata azután romlott meg, miután a férfi találkozott korábbi szerelmével, s nem ment vissza élettársához. A vádlott 2011. március 5-én összepakolta a férfi ruháit, majd azokat az egyik kisvárdai társasházban élő barátnő lakásához vitte, a ruhacsomót a bejárati ajtó elé tette és meggyújtotta.

A sűrű füst elárasztotta a társasház második és harmadik emeletét, nagyobb tűz azonban nem keletkezett. A lakásban tartózkodó asszonyt enyhe fokú füstmérgezéssel szállították kórházba, a szintén a lakásban lévő férfi, illetve a ház többi lakója nem szorult ellátásra.

A vádlottat előre kitervelten, különös kegyetlenséggel, több emberen, sok embert veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntettének kísérletével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség. Az asszony beismerő vallomást tett, tettét a féltékenységgel indokolta.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával február 28-án folytatódik a Nyíregyházi Törvényszéken.

- MTI -

Rágyújtották az ajtót egy nőre és egy férfire Kisvárdán


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása


Kisvárda.
szon.hu



Írjon nekünk!
Cikkek innen: Kisvárda
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása