Karácsonyi koncert, gyertyagyújtás Szabolcsveresmarton

Karácsonyi koncert, gyertyagyújtás Szabolcsveresmarton
© Fotó: Vincze Péter
Szabolcsveresmart – Kovács Nóri december 23–án, vasárnap délután Szabolcsveresmarton, a görög katolikus templomban adott szívet melengető karácsonyi koncertet. A koncerten közreműködött Németh György gitárjátékával.

Görög katolikusok a településen

A szabolcsveresmarti görög katolikusok lelkipásztori ellátását az ajaki, majd a kisvárdai lelkészek végezték. 1938–ban alakult a szervezőlelkészség, mely 1942–ben önállósult. Temploma 1922–ben épült. Ikonosztázionja Pásztor Miklós tervei szerint 1981-ben készült, a képeit is ő festette. 2010–ben a templom teljesen megújult, falképeit Anducska Tibor műhelye és Makláry Zsolt készítette. A karácsonyi koncert előtt Máté Csaba parókus köszöntötte a fellépő művészeket, és a megjelent nagyszámú közönséget. Több mint egy tucatnyian Kisvárdáról is érkeztek a koncertre. A koncert befejezéseként a Menyből az Angyal, karácsonyi dalt a művésznő és a megjelentek együtt énekelték el.

Kovács Nóri szabolcsveresmarti koncertet követően adott rövid interjút.

–Műsorával járja az országot. Igyekszik a legkisebb településekre is eljutni műsorával. Mi a célja az országjárásának?

–Minél több emberhez eljussak, s a kultúrát olyanoknak is terjesszem, akik nehezebben jutnak hozzá. Itt gondolok azokra a vidéki kis falvakra, ahol a kultúra nem biztos, hogy az emberek mindennapi életében jelen van. Én úgy gondolom, ennek missziónak kell lenni. A jó Isten megsegít akkor, hogyha minél több helyre, elvinni az emberhez a magyar kultúrát, hogy az embereknek csak megismerjék, hanem büszkék is legyenek rá. Rengeteg olyan népdalunk, népzenénk egyházi énekünk van, amelyekre igazán érdemes büszkének lenni, és azt gondolom, hogy ezekkel a dalokkal sikerül a kultúránkat, egy picit közelebb vihetem a vidéki emberekhez is. Ez a cél, eljutni és megismertetni minél több emberrel.

–Hagyománygyűjtést is végez. Milyen céllal?

–Egyrészt azért is, hogy én magam is az ismeretanyagomat tudásomat bővítem ezzel is. Nekem nagyon sok formációm van, a népzenétől a világi zenéig, a populáris zenétől egy kicsit a dzsesszesebb műfajokig. Vallom, hogy a népzene egy nagyon jó közeg és alap arra, hogy utána azt beépítsem a repertoáromba. A populáris zenémet úgy írom meg, hogy a népzenei motívumkincsünk az benne legyen. Ezáltal a népzene egy kicsit új ruhába, új köntösbe öltöztetem, de azért az alapértékek ugyanúgy benne vannak a populáris zenémben is.

–Nem csak énekel, zenét szerez, szöveget ír, sokrétű munkát végez. Hogyan lehet ez?

–A jó Isten adott hozzá elég erőt és ihletet, hogy a fejemben megszülessenek a gondolatok, amelyeket aztán pappírra vetek és ezt egy friss élményemmel hadd illusztráljam. A közelmúltban jelent meg az új lemezem, a „Magyarnak lenni”, melynek címét csupa nagybetűvel értem, hogy „MAGYARNAK LENNI”, mert számomra ez a lélek minősége. Az, aki ebben az elvadult világban embernek tud maradni Ő az igaz MAGYAR EMBER. Mária országában, szeretetben s békében próbáljunk meg összetartozásban élni, mert szerintem ez jelenti azt, hogy „Magyarnak lenni.”. Ennek a lemeznek kapcsán az ihletet a jó Istentől kaptam. De említhetném a szimfonikus–népi operát a „Nimród regéje”, amely egy kétfelvonásos nagyopera melynek szövegkönyvének ihletét az „őrülés” formájában kaptam meg. A Nimród regéje CD–borítójának címlapja a kisvárdai Koszta Zoltán munkája „Nimród, az égi vadász”.

A koncertet követően a parókus atya köszönte meg a csodálatos élményt. A Kisvárdaiak csoportja Szeregynyi György vezetésével, virágcsokorral köszönték meg a lélekemelő koncertet.

A koncertet követően a település központjában lévő hősi emlékműnél Nagy Béla polgármester meggyújtotta Advent negyedik gyertyáját, s felkérte Kovács Nóri énekest egy köszöntő ének előadására.

Mozgalmas 2018, tervek 2019-re

– Igazán mozgalmas év volt az idei. Nagyon sok olyan dolog lezárult az életemben, hála Istennek pozitívan, s ezért várom izgalommal a 2019–et is.

Mindenféleképpen szeretném folytatni az eddigi hitvallásomat. Rengeteg olyan tervem van, amely az elkövetkezendő évre vonatkozik. Ilyen egy újabb Szűz Mária énekeket tartalmazó CD, melynek az lesz a címe, hogy „Boldog Asszony köszönjél”, most ehhez gyűjtöm a legkülönbözőbb adatokat, információkat. S most itt Szabolcsveresmarton beszéltem meg Máté Csaba parókus atyával, hogy a görög katolikus hitvilág, ezen, mozzanatába beavat engem, hogy a Szűz Mária kultusz hogyan él a görög katolikus vallásban. Nagyon örülök annak, hogy itt egy nagyon gyümölcsöző kapcsolat alakult ki a településen élőkkel, a település meghatározó embereivel – mondta beszélgetésünk végeztével Kovács Nóri énekes.

Névjegy

Kovács Nóri énekes, zeneszerző, szövegíró.

Az Európai Unió magyar kulturális delegációjának hivatalos kulturális arca, aki több Európai Uniós rendezvényen képviselte hazánkat többek között Brüsszelben, de számos kiemelt hazai rendezvényen is. Az Amerikai Egyesült Államoktól Kanadán át Moszkváig, vagy Kínáig folyamatosan koncertezik, és kulturális összetartozásra hangolja a helyi magyar közösségeket nagy sikerrel.

Nevéhez fűződik a Magyarország Imázs–dal, „Repülj madár”.

Szakmai elismerései:

A Népművészet Ifjú Mestere 2000.

Transilvanian Music Awards–Folk kategória 2013.

2014. Ócsa Kultúrájáért díj.

2016. Munkásságát a Magyar Állam Nemzeti Értékké nyilvánította.

2017. „Magyar kultúráért” díj.

2017. Az Év Énekesnője, Arany Csillag fokozat (Hungarikum Bizottság javaslatára).

2017. A fóti Károlyi István Gyermekközpont Jószolgálati Követe.

– Vincze Péter –



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés