Kerekeken jön a könyvtár

A fiatalok számítógépes játékokat is kipróbálhattak
A fiatalok számítógépes játékokat is kipróbálhattak - © Fotó: magánarchívum
Hermánszeg – Lehetőség van internethasználatra, az országos könyvtári adatbázisok elérésére.

Míg a nagyobb településeken természetes dolog, hogy az olvasni szerető embereket könyvtárak várják a hétköznapokon, addig a kis falvakban élők alig várják, hogy begördüljön hozzájuk a könyvtárbusz. A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár az Új Széchenyi Terv keretében 130 millió forintos uniós támogatást nyert el, s ezt az összeget a mozgókönyvtári ellátás fejlesztésére és kiterjesztésére használta fel.

Értékelték az évet

A Nyíregyháza környéki bokortanyák mellett a Felső-Tisza menti falvak könyvtári és infokommunikációs szolgáltatását segíti egy könyvtárbusz. A Fehérgyarmati kistérségben 28 település 30 ezer lakosának teremti meg az olvasási lehetőségeket segítő könyvtári rendszert a mobilszolgáltatás.
A könyvtári szolgáltatás idei eredményeit a napokban Hermánszegen értékelték az érintett települések polgármesterei és közművelődéssel foglalkozó szakemberei, valamint a megyei könyvtár munkatársai. A megjelent vendégeket dr. Vraukóné Lukács Ilona, a könyvtárbusz koordinátora köszöntötte, majd beszámolt a könyvtárbusz 2017-es tevékenységéről és a jövő évi tervekről, újabb szolgáltatásokról.

– Nagy megtiszteltetés a számunkra, hogy a mi kis településünk adhatott otthont ennek a rangos közművelődési konferenciának itt, az Integrált Közösségi és Szolgáltatási Tér 2011-ben felújított épületének nagytermében – mondta házigazdaként Győrfi Erzsébet, Hermánszeg polgármestere. – Szinte klubként működik nálunk kéthetente pénteken a könyvtárbusz szolgáltatása. Törzstagjai vannak, akik minden egyes alkalommal felkeresik a könyvtárbuszt és igénybe veszik a segítőkész Gurbán László könyvtáros és Móricz Szabolcs autóbusz-vezető és könyv-beszerző segítségét. Beszélgetnek, folyóiratokat nézegetnek, videókat néznek meg közösen, zenét hallgatnak. A gyermekek elsősorban a számítógép használatot részesítik előnyben, de sokan színeznek vagy játékokat próbálnak ki.

Hasonló színvonalon

A településvezető gondolatai után a Cégénydányádi Általános Iskola szamossályi alsó tagozatának tanulói tánccal kedveskedtek a vendégeknek, majd számítógépes játékokat is kipróbálhattak a fiatalok.

A konferencián felszólalt Tomasovszki Anita, a megyei könyvtár igazgatója is, aki arról számolt be, hogy sajnálatos módon az idén az újabb könyvtárbusz beszerzésére beadott pályázat nem nyert támogatást. Hangsúlyozta, hogy a könyvtárbusz szolgáltatásai ugyanolyan színvonalúak, mint a városokban és nagyobb településeken működő könyvtáraké: könyvek, folyóiratok, hangos könyvek kölcsönzése mellett a használóknak lehetőségük van internethasználatra, országos könyvtári adatbázisok elérésére.

Az érintett települések

A Felső-Tisza vidékén a következő településeket keresi fel rendszeresen a könyvtárbusz: Csaholc, Darnó, Gacsály, Garbolc, Gyügye, Hermánszeg, Nagyszekeres, Kispalád, Kisnamény, Kisszekeres, Nagyar, Nagyhódos, Szamossályi, Szatmárcseke, Tiszacsécse, Túrricse, Tisztaberek, Uszka, Magosliget, Nemesborzova, Zajta, Olcsvaapáti, Mánd, Vámosoroszi, Szamosújlak, Cégénydányád, Nábrád, Kishódos.

Rendezvények színhelye is

Mint elhangzott, ötezer kötet áll az olvasók rendelkezésére, de a könyvtáros az olvasók részéről felmerülő igényeket is igyekszik teljesíteni a következő menetrend szerinti könyvtáras napon.

A könyvtárbusz közösségi térként is működik: felnőtt- és gyermekrendezvények színhelyeként járul hozzá a kultúra és az értékek közvetítéshez.
A fórumot kulturális műsor zárta: Tóth Károly színművész Heltai Jenő verseiből és zenés darabokból adott elő részleteket, Martinovszky István tárogatóművész pedig a kurucos hangvételű és verbunkos zeneművekkel varázsolta el a közönséget.

KM-MML



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés