Kerítést szakított át egy kisszekeresi sofőr Szamossályinál – Balesetek az elmúlt 24 órában

Kerítést szakított át egy kisszekeresi sofőr Szamossályinál – Balesetek az elmúlt 24 órában
Szabolcs-Szatmár-Bereg – Szabolcs-Szatmár-Bereg megye területén az elmúlt 24 órában két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek a rendőrök.

Hermánszeg irányából közlekedett Szamossályi felé 2017. június 16-án 20 óra 45 perc körül egy személygépkocsival közlekedő 22 éves kisszekeresi férfi. Haladása során Szamossályi belterületén egy enyhén jobbra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a jármű felett, lesodródott az útról, majd egy ingatlan kerítését átszakítva egy mezőgazdasági művelés alatt álló földterületen állt meg. A baleset következtében a személygépkocsi utasa, egy 15 éves csegöldi lány könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a Fehérgyarmati Rendőrkapitányság vizsgálja.

Tiszakanyár Fő úton közlekedett a Kékcsei út irányába 2017. június 16-án 20 óra 45 perckor egy gépkocsival közlekedő 33 éves helyi férfi. Haladása során nem az út vonalvezetésének megfelelően közlekedett, melynek következtében lehaladt az útról, és a jobb oldali vízelvezető árokba borult. A gépkocsi sofőrje és utasa, egy 4 éves kisfiú könnyű sérüléseket szenvedtek. A baleset körülményeit a Kisvárdai Rendőrkapitányság vizsgálja.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés