Kisvárda Master Good – Az akarásért nem járt pont

Akt.:
A kisvárdaiak nem tudták befejezni a kontráikat
A kisvárdaiak nem tudták befejezni a kontráikat - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – A Kisvárda Master Goodnak szoros vereséggel kellett beérnie a Ferencváros ellen.


A magyar futball szerelmeseinek sokat jelentett a válogatott Horvátország elleni 2–1-es diadala, Kisvárdán sincsenek ezzel máshogy, a Ferencváros elleni bajnoki mérkőzés előtt a város polgármestere, Leleszi Tibor és Révész Attila sportigazgató köszöntötte az Eb-selejtezőn pályára lépő Lovrencsics Gergőt és Varga Rolandot.

Emberhátrányba kerültek

A várdaiak a nemzeti csapatunkéhoz hasonló bravúrban bízhattak szombaton. Dajka László vezetőedző sérülés vagy a csapaton átrohanó vírusos fertőzés miatt nem számíthatott többek között Anderson Picóra, Vári Barnabásra, Cornel Enére és Gheor­ghe Grozavra sem. Szerhij Rebrov is nélkülözte Böde Dánielt, így meg kellett elégednie a Mikalaj Szihnyevics és a padon helyet foglaló Davide Lanzafame, Varga Roland alkotta támadószekcióval…

Rögtön kezdeményezően lépett fel a Fradi, az első húsz percben jóval többet birtokolta a labdát, később aztán kiegyenlítettebb lett a játék, a kisvárdai kontrákban nagy potenciál volt. A meccs addigi legnagyobb helyzeteként a 41. percben a szélen robogó Brana Ilics beadása egy kicsit volt csak hosszú a középre érkező Sztavrosz Cukalasznak, aki beleért ugyan a labdába, de nem tudta a kapu felé irányítani. Nem sokkal később Felipe nagy bravúrral tolta fölé honfitársa, az NB I. legdrágább játékosának tartott Isael lövését.

A második játékrészt is nagy lendülettel kezdte az FTC, ennek eredményeként gyorsan előnybe is került – megbosszulták magukat az addig elbaltázott várdai kontrák. A hazaiak gondjait tovább szaporította, hogy Pavlo Lukjancsuk a 60. percben megkapta a második sárga lapját.

A kiállítás nem szegte azonban kedvét a kisvárdai játékosoknak és a szép számmal kilátogató szurkolóknak sem, a mérkőzés is izgalmasabb lett. Az újonc gárda becsülettel ment előre, de nagyobb gólszerzési lehetőségei a Ferencvárosnak voltak, Felipe ismét megmutatta, hogy a bajnokság egyik legjobb kapusa, védett távoli lövést, megfogott ziccert, egyszer a kapufa segítette ki.

A helyzet hasonló, mint az eddigi tavaszi fordulókban: a kiesés elől menekülő Kisvárda nem vallott szégyent, ám erőfeszítéseiért nem járt győzelem, ezúttal még pont sem.

MK

Kisvárda Master Good–Ferencváros 0–1 (0–0)

Kisvárda, 3331 néző, v.: Iványi (Medoravszki, Szalai).

Kisvárda: Felipe – Lukjancsuk, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk (Horváth, 84.), Lucas – Ilics, Cukalasz, Hugo Seco (Sassá, 73.) – Gosztonyi (Melnik, 66.). Vezetőedző: Dajka László.

Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics, Blazic (Frimpong, 33.), Dvali, Heister – Haratin – Isael, Sigér (Tokmac, 75.), Gorriarán, Petrjak – Szihnyevics (Lanzafame, 64.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov.

Gól: Szihnyevics (47.). Kiállítva: Lukjancsuk (60.).

Percről percre

47. perc: Lovrencsics üresen kapta a labdát jobb oldalon, az alapvonaltól laposan beadott passzába Petrjak nem tudott beleérni, de a hosszún érkező Szihnyevics négy méterről a kapuba lőtt, 0–1.

60. perc: Lukjancsuk és a meglépő Petrjak lába összeakadt, a védőt második sárga lappal kiállították.

78. perc: Lanzafame 17 méterről tekert szabadrúgása a jobb oldali kapufán csattant.

Mesterszemmel

Dajka László: Az első félidőben a Ferencváros többet birtokolta a labdát, viszont szervezetten és fegyelmezetten futballoztunk. Volt három-négy kontránk, a mi helyzetünkben ebből legalább egyet illik befejezni góllal. Akkor teljesen máshogy alakult volna a meccs, ha mi szerezzük meg a vezetést. Semmi okunk, hogy összeessünk, továbbra is az a cél, hogy összegyűjtsük az elegendő pontokat.

Szerhij Rebrov: Nehéz mérkőzés volt, mint Kisvárda ellen mindig. A hazaiak nagyon küzdenek a bennmaradásért, az első félidőben különösen jól védekeztek, talán ebben el is fáradtak egy kicsit. A második játékrészben aztán már több lehetőséget tudtunk kialakítani, összességében elégedett vagyok. Örülök a három pontnak, készülünk a Vidi elleni kupameccsre.


Kisvárda - A labdarúgó NB I. 26. fordulójában a Kisvárda Master Good a Ferencvárost fogadta. A mérkőzés első félideje kiegyenlített játékkal telt, mindkét oldalon adódott egy-két lehetőség, amit vagy a támadók puskáztak el, vagy a kapusok védtek. A második játékrész elején nagy nyomást helyezett ...



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés