Kisvárda Master Good – Ilyen az, amikor végre kijön a lépés

A mérkőzés első és döntő pillanata: Gosztonyi András szabadrúgásánál hiába nyújtózkodott Hegedüs Lajos kapus
A mérkőzés első és döntő pillanata: Gosztonyi András szabadrúgásánál hiába nyújtózkodott Hegedüs Lajos kapus - © Fotó: AFP
Kisvárda – A kisvárdaiak a korábbi meccseken sem fociztak rosszul, szombaton bízhattak is a jó eredményben.

Szombaton végre kijött az, ami már korábban is megtörténhetett volna. A Kisvárda Master Good élvonalbeli focistái magabiztosan szerezték a meg a győzelmet. Ráadásul idegenben és az egyik rivális, a Puskás Akadémia ellen. Radok János számára bizonyára örökké emlékezetes marad csapata 4–0-ás veresége, hiszen másnap megköszönték a munkáját. Ám a szabolcsi drukkerek számára ettől sokkal fontosabb, hogy a Kisvárda ismét vonal felett szerepel. – Mi az elmúlt hetekben sem futballoztunk rosszul, de a négy nagy csapat ellen játszottunk – indította a beszélgetést Dajka László, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Hál’ istennek, a betegségekből és sérülésekből többen is felgyógyultak, ezáltal nyugodtan bízhattunk a jó eredményben.

Minden jól alakult

A mérkőzés egyébként igen jól alakult a kisvárdaiak szemszögéből. Viszonylag korán jött a jogos kiállítás, ám ami lényeges volt: a szabadrúgást gólra tudta váltani Gosztonyi András. A találat és a piros lap mindkét oldalon átszabta az előzetes terveket, ráadásul az első félidőben még növelni is tudta előnyét a várdai alakulat.

– Természetesen a kiállítás kicsit megkönnyítette a dolgunkat, de úgy vélem, szombaton emberelőny nélkül is nyertünk volna – folytatta Dajka László. – Nagyon örülünk neki, ám ezt az eredményt is a helyén kezeljük. Megérdemelten nyert a csapat, könnyebb így készülni a hétvégére, de tudjuk, hogy nagyon nehéz lesz majd a diósgyőriek ellen – így Dajka László.

A mester jól fogalmazott, valóban nehéz lesz szombaton, hiszen a DVTK szombaton Diósgyőrben kikapott a sereghajtó Haladástól, és most egy ponttal áll még kiesőhelyen a Kisvárda mögött.

ML


Kisvárda - Kisvárda-bravúr a Puskás Akadémia vendégeként, ismét a vonal fölött. Szombaton Felcsúton lépett pályára a Kisvárda Master Good az élvonalbeli focibajnokságban. Ez volt az ötödik tétmeccs a felek között. Még a két bajnoksággal ezelőtt, második vonalban a Puskás egyszer nyert (otthon 1–0),...



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés