Kisvárda Master Good – Kapufákban maradt pontok

Kisvárda Master Good – Kapufákban maradt pontok
© Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – A győzelemre játszó Kisvárdának be kellett érnie a döntetlennel a Honvéd ellen.


A Kisvárda Master Good ebben a szezonban 4–0-ra és 3–0-ra is kapott már ki a Budapest Honvédtól. Egyértelmű volt, hogy a kiesés elől menekülő gárdának nem fér bele, hogy még egyszer ilyen nagy különbségű vereségbe szaladjon bele, de az aktuális formák sem engedtek ilyenre következtetni. A Várda hétmeccses veretlenségi sorozata úgy szakadt meg az előző fordulóban, hogy éppen csak kikapott a Vidi vendégeként (2–1), ráadásul az utóbbi négy hazai bajnokiján gólt sem engedett ellenfeleinek, míg a Honvéd tavasszal kikapott a DVTK-tól és a Haladástól is, és idegenben már öt meccse nyeretlen volt, ez a széria négy vereséget és egy döntetlent foglalt magában.

Jó támadásokat vezettek

A szabolcsiakra az utóbbi időben jó kezdés a jellemző, amelyik tavaszi meccsükön volt gól (a Paks ellen 0–0-t játszottak), ők köszöntek be először. Nem volt ez másként most sem, sőt, rövid idő alatt 3–0 lehetett volna az állás. A hetedik percben Brana Ilics távoli szabadrúgása csattant a kapufán, nem sokkal később egy tetszetős akció végén a hazai szurkolók már bent láthatták Lucas lövését, ám a labda a lécen landolt, és onnan kifelé pattant. A kettő között Ben-Hatirának volt egy közeli fejese, de az első fél órában szinte csak a Kisvárda veszélyeztetett, és sokkal többet birtokolta a labdát. Ennek meg is lett az eredménye, ugyancsak szép akció végén Gheorghe Grozav juttatta előnyhöz a csapatát.

A kapott gól felrázta a vendégeket, a Várda ezzel egy időben visszább állt. A kispestiek teljesen átvették a játék irányítását, a beadásaik rendre veszélyt teremtettek, de minden kapura lövésük és fejesük középre érkezett, ahol Felipe biztosan fogta a labdákat. A játékrész utolsó pillanataiban már ő is tehetetlen volt, csupán néhány másodperc volt hátra a beígért hosszabbításból, amikor egy sakk-matt akciót Danilo fejezett be.

Egyik csapatnak sem jó

A fordulást követő húsz percben is inkább a piros-feketék jöttek előre, aztán ismét ritmusba került a Kisvárda. Gróf Dávidnak előbb Mezgrani saját kapuja felé tartó fejesét kellett kipiszkálnia a jobb alsó sarok elől, majd Gosztonyi András jó lövését tolta lécre – immáron a harmadik alkalom volt, hogy a kapufa a fővárosiakat segítette –, és Grozavnál is feljegyezhettünk még egy fejest, ami csak centikkel kerülte el a kaput.

A hajrában látszott, mindkét csapat a győzelemre játszik, támadó szellemű futballisták álltak be, de újabb gól már egyik oldalon sem született. A dobogóra pályázó Honvéd és a bennmaradásért küzdő Kisvárda is pillanatnyi lépéshátrányba került a riválisaival szemben, a döntetlennek egyik együttes sem igazán örülhet.

MK

Kisvárda Master Good–Budapest Honvéd 1–1 (1–1)

Kisvárda, 2110 néző, v.: Solymosi (Vígh-Tarsonyi, Horváth)

Kisvárda: Felipe – Lukjancsuk (Melnik, a szünetben), Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Sassá, 75.), Cukalasz, Grozav – Ilics (Horváth, 65.). Vezetőedző: Dajka László.

Honvéd: Gróf – Batik, Kamber, Lovric – Mezgrani, Gazdag, Nagy G., Ben-Hatira (Kukoc, 66.), Heffler T. – Danilo (N’Gog, 83.), Holender (Tischler, 88.). Vezetőedző: Supka Attila.

Gól: Grozav (28.), ill. Danilo (45).

Percek, események

7. perc: Ilics a kaputól 30 méterre, balról végzett el szabadrúgást, a magasan érkező labda majdnem behullott, végül a léc
és a bal oldali kapufa találkozásánál csattant.

13. perc: szép támadást vezetett a Kisvárda, Cukalasz a 16-oson belül kapott labdát, egy lövőcsel után továbbpasszolt a középen üresen érkező Lucasnak, aki 10 méterről a lécre lőtt.

29. perc: Lucas ugratta ki Gosztonyit, ő azonnal a vele párhuzamosan érkező Grozavhoz játszott, aki 11 méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1–0.

45. perc: Nagy emelt Batikhoz, aki kapásból a középen érkező Danilóhoz passzolt, a csatár kapuba lőtt, 1–1.

69. perc: Gosztonyi a 16-oson belül jól cselezett, 14 méterről lőtt, Gróf a lécre tolta a labdát.

Dajka László: – A futballban a szerencse nagy szerepet játszik. Számunkra ez most a kifelé pattanós időszak. Tettünk azért, hogy befelé pattanjon a labda, de nem sikerült. Kifejezetten küzdelmes mérkőzés volt, időnként jó játékkal. Mindkét csapat kockáztatott, mert meg akarta nyerni a mérkőzést. Mindent megtettünk, kérdés, hogy az egy pontokkal mire megyünk. Most már valahogy jó lenne nyerni.

Supka Attila: – Boldogok nem lehetünk az egy ponttal, de sokat érhet a végén. A játék időnként rendben volt, ha elkezdtünk passzolni, egyből megvoltak a helyzeteink, de hiányzott az átütőerő. Jó iramú, hajtós mérkőzés volt, a hazaiaknak és nekünk is megvoltak a lehetőségeink. Ez a Kisvárda már nem az, amely a bajnokságnak nekivágott. Biztos vagyok benne, a többi csapat is megizzad az otthonában.

Debrecen–Mezőkövesd 1–0 (1–0)

Debrecen, 2500 néző, v: Bogár.
Gól: Kinyik (37.).

Diósgyőr–Puskás Akadémia 1–0 (0–0)

Miskolc, 3837 néző, v.: Karakó.
Gól: Hasani (63.). Kiállítva: Tamás (92.).

Haladás–Újpest 3–2 (0–2)

Szombathely, 3023 néző, v.: Andó-Szabó.
Gól: Bamgboye (62., 67.), Németh Má. (65.), ill. Novothny (17., 38.).

Paksi–MOL Vidi 2–2 (2–1)

Paks, v: Vad II.

Gól: Hahn (22.), Könyves (43.), ill. Stopira (35.), Scsepovics (56.).

MTK–Ferencváros 1–3 (0–3)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, 4587 néző, v.: Pintér Cs.

Gól: Gera (71.), ill. Varga R. (5.), Lanzafame (29., 42.).

A bajnokság állása

1. Ferencváros 24 16 4 4 53-19 52

2. MOL Vidi 24 13 5 6 39-25 44

3. Debrecen 24 10 7 7 29-27 37

4. Újpest 24 9 10 5 30-18 37

5. Honvéd 24 10 6 8 28-24 36

6. Mezőkövesd 24 8 8 8 34-31 32

7. MTK 24 9 4 11 34-37 31

8. Paks 24 7 10 7 29-32 31

9. Puskás Akadémia 24 8 3 13 27-32 27

10. Diósgyőr 24 7 6 11 24-44 27

11. Kisvárda 24 6 7 11 24-40 25

12. Haladás 24 4 4 16 21-43 16


Kisvárda - A Kisvárda Master Good azt a Honvédot fogadta a labdarúgó NB I. 24. fordulójában, amelytől ebben a szezonban már 4-0-ra és 3-0-ra is kikapott. A kiesés elől menekülő újonc az előző fordulókhoz hasonlóan most is vezetett, ám az első félidő utolsó másodperceiben egyenlítettek a kispestiek. ...



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés