Kisvárda Master Good – Lidérc fényes sikereket hozó folytatásban bízik

Horváth Zoltán (9) egyre inkább utoléri magát
Horváth Zoltán (9) egyre inkább utoléri magát - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A várdaiak gólvágója szeretne minél hasznosabb tagja lenni az élvonalbeli újoncnak.

Egyre inkább azt az arcát mutatja a Kisvárda Master Good, amelyiket nem csak a Várkerti Vitézek, hanem mindenki várt, aki az élvonalbeli újoncnak szurkol. A csapat jelentős vérátömlesztést követően már edzőcserén is túlesett. Az eddigi meccseken háromszor kezdőként, kétszer pedig csereként kapott lehetőséget az a Horváth Zoltán, aki kisvárdai születésű és jelenleg Ajakon él.

Késéssel kapcsolódott be

Az előző szezonban a második vonalban tizenöt találatig jutott a várdai gólvágó. A szezon hajrája balul sikerült, hiszen a soroksáriak elleni hazai meccsen két gólt szerzett, majd megsérült a térde és le kellett cserélni. Emiatt az utolsó négy fordulót, és több hónapot kellett kihagynia.

– Egerben és Debrecenben már játszottam NB I.-es meccsen és nagyon vártam azt, hogy ismét az élvonalban szerepeljek – kezdte érdeklődésünkre Horváth Zoltán.

– Ami az élvonalat illeti, sokkal jobban tetszik, mint az NB II., mert jobban dominál a játék. „Játszós” csapatok és jobb játékosok vannak, mint az alacsonyabb osztályban. Sajnos a felkészülésemet befolyásolta a sérülésem. Négy hónapot kellett kihagynom, emiatt a rehabilitációt követően csak később kapcsolódhattam be a közös munkába és a felkészülésbe. Nagyon vártam a tréningeket, a közös gyakorlásokat, ám a korábbiakhoz képest nehezebb volt felvenni a ritmust, még érzek egy kis lemaradást, de mihamarabb szeretném végre utolérni magam és a többieket.

– A csapatnál sok új játékos van, nem mondom, hogy az öltözőn belül nem érződik a többnyelvűség, ám ez nem hátráltatja a közös munkát. Egyre inkább összeállunk játékban, és mint csapat is. Ez biztató a jövőre nézve.

Lidérc, ahogy sokan ismerik a gyerekként kapott becenevén, bizonyára szeretne minél előbb csúcsformában játszani és minél többet a kapuba találni.

A hét végére pihenőt kaptak

– Természetesen szeretnék állandó tagja lenni a csapatnak, és mihamarabb a kapuba találni – erősítette meg a felvetést a várdai gólvágó.

– Sajnos a Puskás Akadémia ellen kihagytam a büntetőt, ezt minél hamarabb szeretném jóvátenni. Ehhez persze helyzetek kellenek és azokat értékesíteni is kell. Addig szeretnék mindig a pályán lenni, amíg segítségére vagyok a csapatnak. Egyébkét közhelyszerű, de tényleg az a lényeg, hogy nyerjünk. Az persze külön örömet jelentene, ha én gólokkal is hozzájárulhatnék a sikerhez.

A válogatott fellépése miatt bajnoki szünet lesz a hét végén. Szombatra és vasárnapra pihenőt kapnak a játékosok. Zoltán szeretné ezt kihasználni, vagy pihenéssel, vagy horgászattal, ami az egyik kedvenc időtöltése. Itt akadjon nagy hal a horgára, meccsen pedig gól a lábára, vagy a fejére!

KM



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés