Kisvárda Master Good SE – Az első torna is nagy kihívás lesz

Mátéfi Eszter kíváncsian várja, hogy mire lesz képes a csapata
Mátéfi Eszter kíváncsian várja, hogy mire lesz képes a csapata - © Fotó: Racskó Tibor
Kisvárda – A kisvárdai női kézilabdázók a szlovákiai Nagymihályon kezdik a felkészülései meccsek sorát.

Megkezdi felkészülési tornáinak sorát a Kisvárda Master Good SE. Az NB I-es női csapat péntektől vasárnapig a szlovákiai Nagymihályon lép fel, ahol a viadal első napján a házigazda Iuventa Mihalovce lesz az ellenfele, amely az aktuális szlovák bajnokcsapat és a cseh-szlovák közös versenysorozatot is megnyerte.

A 4. Jakab Tamás-emléktornának a 18 órakor kezdődő összecsapás lesz az egyetlen pénteki mérkőzése, a további öt meccset szombaton és vasárnap rendezik. A várdaiak szombaton 16 órától a lengyel bajnok MKS Zaglebie Lubin csapatával találkoznak, vasárnap 10 órától pedig a román bajnokságban ugyancsak meghatározó erőnek számító, a legutóbbi sorozatot a hatodik helyen záró Corona Brasov ellen lépnek fel.

– A felkészülés harmadik hetét zárjuk ezzel a tornával, és nagyon várom a csapatot meccskörülmények között is lássam – mondta Mátéfi Eszter, a várdaiak szakmai igazgatója. – Annak külön örülök, hogy három ország, három különböző kézilabda kultúrájú nemzet csapataival találkozunk, ez külön kihívásnak számít. A keret teljes, vannak kisebb sérüléseink, illetve a nagy meleg odafigyelünk, hogy a reggeli és esti órákban kapják a lányok a terhelést, a jövő héten pedig a tiszaújvárosi edzőtáborban folytatjuk a felkészülést.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés