Kisvárda Master Good SE – Ebben most ennyi volt

Milanovics–Litréék (labdával) a Békéscsaba ellen javíthatnak pénteken
Milanovics–Litréék (labdával) a Békéscsaba ellen javíthatnak pénteken - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Fontos pillanatokban hibáztak, amit a rutinos vendégek kihasználtak.


Vasárnap délután a világsztárokkal teletűzdelt Siófokot fogadta a Kisvárda Master Good SE. A szabolcsi együttes mindent bevetett, hét a hat ellen is támadtak, védekezésben alkalmazták a 3–2–1-es formációt. Minden hiába azonban, mert nem találtak fogást a Balaton–­partiakon, akiket Vlatko Djonovics méltán helyezett Európa nyolc legjobb csapata közé.

Harcoltak a végsőkig

Szó azonban nem érheti a ház elejét, mert a csapat kitett ­magáért, egy pillanatig sem adta fel, harcolt a végsőkig, azonban a végét jobban bírta Tor Odvar Moen csapata és magabiztos győzelmet aratott, ezzel elvéve a Kisvárda hazai veretlenségét. Így látja ezt a mérkőzés legeredményesebb hazai játékosa, a kilenc gólt jegyző Tamara Radojevics is.

– Nagyon büszke vagyok a csapatomra, mert az egész mérkőzésen küzdöttünk. Kiválóan kezdtük a találkozót, aztán egy kisebb hullámvölgybe kerültünk, ahonnan többször is sikerült visszajönnünk.

Hibáztak a hajrában

Az utolsó tíz percben veszítettük el a mérkőzést, mivel nagyon fontos pillanatokban hibáztunk. Most azonban várjuk a pénteki Békéscsaba elleni mérkőzést, ami tudjuk, hogy szintén nehéz lesz, mert sokkal jobbak annál, mint amit a tabella mutat – tekintett előre a szerb irányító.

Kézilabda: női NB I.

További eredmények: Eger–Dunaújváros 17–32 (9–16), Mosonmagyaróvár–Budaörs 25–24 (10–12), MTK–Debrecen 22–28 (13–12), Érd–Fehérvár 32–26 (16–13), Ferencváros–Vác 39–18 (17–9).

A bajnokság állása

1. Ferencváros 8 8 – – 276–172 16

2. Győr 8 8 – – 303–207 16

3. Siófok 8 6 – 2 237–182 12

4. Érd 7 5 1 1 219–201 11

5. Kisvárda 7 3 2 2 176–163 8

6. Vác 7 4 – 3 201–207 8

7. Fehérvár 7 3 1 3 182–185 7

8. DVSC 7 3 1 3 192–206 7

9. MTK 8 2 1 5 212–235 5

10. Dunaújváros 7 2 – 5 176–189 4

11. M.óvár 7 2 – 5 158–189 4

12. Budaörs 7 1 1 5 194–231 3

13. Békéscsaba 8 1 1 6 199–282 3

14. Eger 8 – – 8 168–244 0

BB


Milanovics-Litre (23) egyszer talált be a Siófok ellen
Kisvárda - Többször váltottak védekezésben és támadásban is, Kobetics tarthatatlan volt. Telt ház fogadta Kisvárdán a sztárokkal teletűzdelt siófoki csapatot. A hazaiak három gyors találattal meglepték a vendégeket, a Balaton-partiak Kobetics révén szóltak először a mérkőzéshez a hetedik percben. ...



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés