Kisvárda Master Good SE – Európai kupaporondra vágynak

A kisvárdai kézisek sok örömet szerezhetnek még szurkolóiknak tavasszal
A kisvárdai kézisek sok örömet szerezhetnek még szurkolóiknak tavasszal - © Fotó: Dodó Ferenc
Kisvárda – Új csapatot kellett építenie a montenegrói trénernek.

Az MTK elleni győztes mérkőzéssel fejezte be a bajnokság első felét a Kisvárda NB I.-es csapata, és ezzel a nyolcadik helyre zárkózott a szabolcsi gárda így továbbra is versenyben van a nemzetközi kupás szereplést érő helyek egyikének megszerzéséért.

– A szezon első felét tizennégy ponttal zártuk, ez sokkal több, mint a tavalyi idényben. Talán néhány mérkőzést jobban is be tudtunk volna ­fejezni, gondolok itt a Fehérvár vagy DVSC otthonában elhullajtott pontokra, amiért igen nagy kritika is érte a csapatot, de ha a tabellára ­nézünk, azt látjuk: előttünk áll mind a két gárda – tekintett vissza a montenegrói tréner.

Még nem fontos a helyezés

– Szerintem a legfájóbb ­vereséget a Vác otthonában szenvedtük el, ahol egy góllal jobbnak bizonyult a ­házigazda. Abban biztos ­vagyok, hogy jobb helyezést fogunk elérni az előző idény hetedik ­helyénél. Kisvárdai pályafutásomat egy éve, 2018. január 25-én kezdtem, amikor mindössze hét ponttal ren­delkezett a csapat, most ­tizennégynél járunk, és őszintén remélem, sikeresebbek leszünk, mint az elmúlt szezonban.

A csapat a nyolcadik helyen kezdi meg a bajnokság második felét, de ennek nem tulajdonít nagy jelentőséget a kisvárdai szakvezető.

– Most még nem fontos, hol állunk – jelentette ki határozottan Vlatko Djonovic. – Ugyebár döntetlent játszottunk az előttünk álló Fehérvár és a Debrecen otthonában is, és most ők jönnek majd hozzánk. Az sem mellékes, ha a Mosonmagyaróvár otthonában sikerül nyernünk, azonnal a hatodik helyen találjuk magunkat, és ha az ezt követő mérkőzések a számunkra kedvezően alakulnak, akár a tabella ötödik helyére is felléphetünk – tekintett előre a kisvárdaiak mestere. – Most az a fontos, hogy közvetlen riválisainkat mi látjuk majd vendégül, ezért remélem, februárban a lehető legtöbb pontot sikerül begyűjtenünk.

A bajnokságot szinte új kerettel kezdték meg a szabolcsiak, nagy feladatot adott az érkező játékosok csapattá gyúrása.

– Mindenki tudja, egy olyan szezont kezdtünk, ahol szinte mindenki kicserélődött és ez tényleg túl nagy feladat, hisz ahhoz, hogy minden igazán egységes legyen, idő kell. És mi történt? A csapat nagy része decemberben az Európa-bajnokságon, afrikai és dél-amerikai kontinentális tornákon vett részt, ahonnan néhányan sérülten tértek vissza.

Ez nem matematika

– Igen nagy probléma volt ez, hiszen 10-15 napig nem tudtak a csapattal együtt edzeni. Természetesen mi tudtunk volna néhány mérkőzésen jobban játszani, de ez nem matematika, néha motiváltabbak a játékosok – mind fizikailag, mind pszichikailag. Például a legjobb mérkőzésünket a Győr ellen játszottuk, mégis kikaptunk két góllal, pedig a kisalföldiek a bajnokság minden mérkőzését nagy gólaránnyal nyerik meg. Mi kiválóan játszottunk azon a meccsen, de pontok nélkül maradtunk. Ha az MTK elleni összecsapásunkat nézzük, ha nem is fényesen, de győztünk, és megszereztük a nagyon fontos két pontot.

BB

Kisvárdai mutatók

Őszi végeredmény:

8. 13 6 2 5 339-326 14

Hazai pályán:

7 4 – 3 184-164 8

Vendégként:

6 2 2 2 131-139 6

Házi góllövőlista: Radojevics 66, Guialo 56, Hakunova 44, Benko 36, Morena 32, Dragut 28, Milanovics-Litre 23, Orbán 16, Avgyekova 13, Milosevics 11, Klikovác 10, Rebicová 4.



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés