Kisvárda Master Good SE – Folytatható a nagy sorozat

Orbán Adrienn (balra) bízik a jó sorozat folytatásában
Orbán Adrienn (balra) bízik a jó sorozat folytatásában - © Fotó: Pusztai Sándor
A hatos győzelmi szériában lévő Kisvárda Master Good SE NB I-es női kézilabda-csapata pénteken a Békéscsabát fogadja.

A zsinórban hat, többségében egy-két góllal megnyert mérkőzés után pénteken (kezdés 18 órakor) elvileg olyan bajnoki következik, amelyen esély van a nyugodt végjátékra. A hatodik helyen álló, és immár az ötödiket ostromló Kisvárda Master Good NB I-es női csapatának vendége ugyanis a sereghajtó Békéscsaba lesz.

– Benne van a mérkőzésben, hogy esetleg most könnyebb dolgunk lesz, de nem becsüljük le a Békéscsabát is, hiszen a sereghajtónak is voltak már jobb meccsei, a Magyar Kupából kiejtették a Dunaújvárost, majd a Siófokkal szemben csak döntetlennel estek ki – mondta a kisvárdaiak jobbszélsője, Orbán Adrienn. – Úgyhogy oda kell majd tennünk magunkat, de persze senki sem bánná, ha a végén most nem kellene izgulni.

És akkor előfordulhat az is, hogy Vlatko Djonovics edző a tőle megszokottnál többet cserélne.

– Való igaz, az elmúlt meccseken nem nagyon nyúlt bele az összeállításba a mester, de bízunk benne, hogy ezúttal azok is lehetőséghez jutnak, akik az utóbbi időben kicsit kevesebbet játszottak – így Orbán Adrienn. – Mi, akik az utóbbi időben a kezdőcsapatban kaptunk helyet, fárasztó perióduson vagyunk túl, úgyhogy az mindenki számára jó hír lenne, ha azok is tudnának játszani, akik mostanában kevesebbet. De még egyszer hangsúlyozom, cseppet sem becsüljük le a Csabát, a lényeg, hogy nyerjünk ellene is.

A hat győzelemből álló széria sem lebecsülendő, de a várdaiak sorsolása alapján nem lehetetlen, hogy kilencnél vagy ott sem áll meg a sorozat. A pénteki meccs után a Vasashoz látogat a szabolcsi csapat, aztán az MTK-t fogadja. Ha minden a papírforma szerint alakul, azt követően a Siófokkal már vérbeli rangadót vívhat a KKC.

– Azért ne szaladjunk ennyire előre – mondta a jobbszélső, akitől korábbi győri játékosként nem teljesen idegen a mostanihoz hasonló sikersorozat. – Mindig a soron következő meccsre koncentrálunk, de természetesen ismerjük a sorsolást, és beszéltünk róla, hogy még akár tovább is nyújthatjuk a győzelmi szériánkat. Bízom benne, hogy nem állunk meg ennyinél, de most azon van a hangsúly, hogy legyen meg a hetedik siker.



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés