Kisvárda Master Good SE – Olyan, mintha még Győrben lenne

Orbán Adrienn szereti a szép kézilabdát
Orbán Adrienn szereti a szép kézilabdát - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A kisvárdai jobbszélső, Orbán Adrienn reméli, hogy tud még meglepetéseket okozni a csapata. Kettős emberelőnyben felkanyarodott a szélről, ziccert lőhetett volna, ám volt szíve leadni a labdát, és Vesna Milanovic-Litre gyakorlatilag az üres kapuba lőhetett gólt.

Mindez a második félidőben történt a Kisvárda Master Good SE MTK elleni NB I-es női bajnokiján (26–21), de Orbán Adrienn már az első félidőben is igazolta, hogy a jobb szélről is remekül meg tudja játszani a társait, akkor éppen Triscsuk Krisztinával lövetett üres kapus gólt kínai figurából. Mindemellett persze ő is eredményes volt ötször – nem csoda, hogy a hazai csapat legjobbjának járó szokásos virágcsokrot maga Orbán Adrienn vehette át.

– Annál a kettős emberelőnyös helyzetnél jó labdát kaptam, jó szögem is volt, ugyanakkor önzetlen is vagyok, aki szereti a szép játékot is – emlékezett az ominózus szituációra Orbán Adrienn, a kisvárdaiak korábbi válogatott kézilabdázója. – Megláttam, hogy üresen van a csapattársam és ösztönből már passzoltam is. A kínai figurát már sokat gyakoroltuk, és most nagyon jól jött ki rá a lehetőség, főleg úgy, hogy a játékvezetők már jelezték a passzív játékot, három passzra volt még lehetőségünk, így nagyon nem is tudtam volna máshova tenni a labdát.
Orbán Adrienn igazán tudja, hogy milyen is sikeresnek lenni egy csapattal, hiszen győri játékosként azért nem akármilyen győzelmi sorozatokban volt része. De azért kisvárdai kézilabdázóként mégis csak furcsa, hogy már zsinórban megszerzett kilenc sikernél tart a csapat, nem?

– Fantasztikus érzés, hogy ennyi meccset megnyertünk, tényleg olyan, mintha még Győrben játszanék, hiszen az ETO-val is igazán ritkán kaptunk ki – mosolygott Orbán Adrienn. – Hozzá kell tennem, hogy most jönnek az igazán nehéz mérkőzések, és nem azt mondom, hogy lehetetlen Siófokon nyerni, de ahhoz mindenkinek a maximumot kell adnia. Azt követően fogadjuk a Győrt, amely a világ legjobb csapata, bár most sok a sérültjük, éppen ezért talán megnehezíthetjük a dolgukat. A többit pedig majd meglátjuk, mindig a következő mérkőzésre koncentrálunk.

Az MTK elleni győzelemmel (zsinórban a kilencedikkel ugyebár…) tovább erősödött a várdaiak ötödik helyezése a tabellán. Figyelembevéve a hátralévő kemény meccseket és a riválisok sorsolását, a sokat látott játékos most aláírná a még nemzetközi kupaindulást érő hatodik pozíciót is a bajnokság végén?

– Igen, mindenképpen aláírnám – futtatta át magában a csapatra váró feladatokat Orbán Adrienn. – Tényleg fantasztikus, hogy jelenleg az ötödik helyen állunk, de a végeredmény lesz a lényeg, és bízom benne, hogy képesek leszünk még meglepetésekre.



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés