Kisvárda Master Good SE: Rosszul lehet, de lélektelenül sohasem!

Játékosok, szakvezetők – vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen hazai meccsel indul a bajnokság
Játékosok, szakvezetők – vasárnap a Mosonmagyaróvár ellen hazai meccsel indul a bajnokság - © Fotó: Buczó Balázs
Kisvárda – A Kisvárda Master Good SE megtartotta hagyományos szezon­indító szurkolói ankétját.

Csütörtök délután a Bessenyei György Gimnázium dísztermében rendezte meg szurkolói ankétját az NB I.-es rajt előtt álló kisvárdai együttes. Az eseményen részt vett Major Tamás, az egyesület elnöke, jelen volt Kisvárda város polgármestere, Leleszi Tibor és természetesen Vlatko Djonovics, a Kisvárda Master Good SE edzője.

Új csapatot épített

Major Tamás az egyesület elnöke köszöntötte a szokatlan időpont ellenére is nagy számban megjelent érdeklődőket, majd bemutatta a stáb tagjait, és megköszönte a szponzoroknak az eddigi és a jövőbeni támogatást.

Elmondta, hogy az eredményes munka egyik fontos feltétele a láthatatlan, ám annál hasznosabb háttérmunka, továbbá a biztos anyagi háttér alapot ad a nyugodt munkához.

Ezután Leleszi Tibor polgármester következett, aki elmondta, büszkeséggel tölti el, hogy a magyar NB I.-ben, Európa egyik legerősebb bajnokságában szerepel a város csapata, jó hírét víve ezzel az országban Kisvárdának. Véleménye szerint lehet rosszul játszani, de lélektelenül nem, és ő mindig látta a tüzet, az elszántságot a lányok szemében, még akkor is, ha néha döcögött a szekér.

– Csupán hét hét, vagyis alig ötven nap állt rendelkezésünkre, hogy új csapatot kovácsoljak, hiszen az előző gárdából mindössze hat játékosom maradt, tizenketten távoztak, helyükre tizenhárom új játékos érkezett – vette át a szót Vlatko Djonovics edző.

– Nagyon elégedett vagyok a lányok eddigi munkájával, mindenki maximálisan odatette magát az edzőtáborban, a közös gyakorlásokon és a felkészülési mérkőzéseken – folytatta. Itt rögtön fel is hívta a figyelmet arra, hogy senkit ne tévesszen meg az ezeken a meccseken elért hibátlan mérleg, a bajnokságban bizony lesznek vereségeik is, de azt megígérte, hogy lélektelenül, feltartott kézzel soha nem fognak pályára lépni.

– Biztos vagyok benne, hogy mérkőzésről mérkőzésre fejlődni fogunk és megígérhetem, hogy egy harcos és akaratos Kisvárdát fognak látni a mérkőzésre kilátogatók. A csapat erősségét abban látom, hogy sok azonos képességű játékosom van, ezért együttesem képes a folyamatos magas szintű játékra – zárta gondolatait Vlatko Djonovics.

Megalkuvást nem tűrő játék

Orbán Adrienn csapatkapitány, a maradók egyike lapunk kérdésére elmondta, hogy várják már a bajnokság kezdetét, hiszen nehéz időszakon vannak túl, rengeteget gyakoroltak.

– Csapatkapitányként feladatom, hogy az edzéseken és mérkőzéseken túl is egységet teremtsek a különböző nemzetiségű, különböző kézilabda-kultúrából érkező játékosokból. Számomra azonban ez nem okoz nehézséget, mert előző együttesemben is sok külföldivel játszottam együtt. Embert próbáló feladat rengeteg érkezővel ennyi idő alatt egységet kovácsolni, biztos vagyok abban, hogy az eddig gyakoroltak, a sok munka vissza fog köszönni a pályán, a harcosság, a megalkuvást nem tűrő játék eredménnyel is fog párosulni. Szeretnénk minél jobban szerepelni, nem tartom elképzelhetetlennek egy nemzetközi indulásra jogosító helyezés elérését sem – adott hangot reményének a csapatkapitány.

Szurkolói részről igény merült fel egy információs füzetre, amihez a mérkőzések előtt lehetne hozzájutni. Valamint felvetődött szurkolói kártya kiadása, mert ezek a lányok példaképek és a szurkoló szívesen gyűjtenék ezeket.

Csapatfotózás a végén

A klubvezetés ígéretet tett ezeknek a kéréseknek a teljesítésére. A szurkolói ankét csapatfotózással zárult, majd az egyesület pogácsával és üdítővel kedveskedett a lelkes drukkereknek.

BB


A Kisvárda Master Good SE játékoskerete

Kapusok: Horváth-Pásztor Bettina, Weronika Kordowiecka.

Mezőnyjátékosok: Aneta Benko, Elena Avdekova, De Araujo Tamires, Ana-Maria Dragut, Isabel Wangimba Guialo, Horváth Dóra, Katona Flóra, Marija Khakunova , Andrea Klikovac, Marincsák Nikolett, Maja Mihajlova, Litre Vesna Milanovic, Timea Milosevic, Orbán Adrienn, Tamara Radojevic, Mariann Rebicova, Ana Tomkovic.



Kisvárda.
SZON.HU

További hírek a Sport kategóriából






hirdetés