Kisvárda Master Good – Szükségét érezték a változtatásoknak

Kisvárda Master Good – Szükségét érezték a változtatásoknak
Kisvárda – Budafokon helyállt az új összetételű várdai védelem, az elöl játszók pedig szokás szerint villogtak.

A három pont mellett megnyugvást is hozott a Kisvárda Master Good háza tájára a Budafok otthonában aratott 3–0-s győzelem, kiderült, hogy a Szolnok elleni hazai vereség csak egyszeri kisiklás volt. A várdaiak úgy szerezték meg a győzelmet, hogy két fiatal játékosuk, Zöldesi Illés és Bohdan Melnik abszolút újoncként mutatkozott be a csapatban, Mihajlo Rjasko pedig ősszel most először kapott bizalmat bajnoki meccsen.

– Úgy éreztük, hogy váltanunk kellett, mert az eddig rendre lehetőséghez jutó fiataljaink, Hrihorij Zanko és Fodor Ákos mentálisan kissé elfáradtak és ezzel párhuzamosan a kapuban is szükségét éreztük a váltásnak, és az egyik fiatalt abban a szerepkörben küldtük a pályára Zöldesi Illés személyében – indokolta meg a személycseréket Kondás Elemér vezetőedző. – A kapusunk rögtön a meccs elején bravúrral kezdett, így arra sem panaszkodhatott, hogy sokáig nem volt foglalkoztatva, Melnik pedig a számára kissé talán szokatlan szerepkörben megbízhatóan játszott, és tudtuk róla, hogy ő addig megy fel-alá, amíg a lába bírja. A kezdeti megingások után az új összetételben szereplő védelmünk biztos lábakon állt, ebben nagy szerepe volt Rjaskónak is, az pedig a hab a tortán, hogy a végén gólpasszt is adott. Az utóbbi meccseken sok gólt kaptunk, ezúttal egyet sem, az első találatunkat követően pedig egyértelműen a kezünkbe került a meccs irányítása, és akár még nagyobb különbségű is lehetett volna a győzelmünk.

Horváth Zoltán pályára küldése is nyerő húzásnak bizonyult, hiszen a cserecsatár kettőt szerzett a három gólból, illetve a Matija Misic-Brana Ilics páros is olyan színvonalon teljesített, mint a bajnokság kezdeti szakaszában.

– Misicen ezen a meccsen is érezhető volt a fáradtság, sajnos, őt ezt egy ideig el fogja kísérni, hiszen a felkészülés nagyobb részéből kimaradt, de azért most is volt egy gólpassza és egy gólt megelőző kulcspassza – így Kondás Elemér. – Ilics minden meccsen rengeteget dolgozik, de a számos gólpassza ellenére a góllal eddig adós maradt, most végre megszerezte egy gyönyörű egyéni alakítást követően. Annak ellenére, hogy a kispadon kezdett, Horváth Zolival ezen a meccsen is számoltunk, abban bízva, hogy a fáradó vendégvédelemmel szemben érvényre juttatja majd gólérzékenységét. Azzal persze nem lehetett kalkulálni, hogy ez már egy perccel a beállása után kamatozni fog, de végül övé lett a meccs alakulását nagyban meghatározó első és a mindent eldöntő harmadik gól is.

A várdaiak következő mérkőzése hazai pályán esedékes, vasárnap a Budaörs lesz a vendége a második helyen álló csapatnak.



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés