Még mielőtt lesült volna a bőrük

Mariama Signate ölelésében Vesna Milanovic-Litre beállós játéka sem nagyon érvényesült
Mariama Signate ölelésében Vesna Milanovic-Litre beállós játéka sem nagyon érvényesült - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A második félidőre azért összeszedte magát az esélyesebb riválissal találkozó kisvárdai női kézilabda-csapat.

Divatba jött december 30-ára meccset kiírni a női élvonalban. Így volt ez 2016-ban, és tavaly, vagyis néhány napja is. A Kisvárda Master Good SE játékosai és szurkolói is megtapasztalhatták az előszilveszteri meccsek különös hangulatát, de mivel a KKC-nak előbb a Ferencváros idegenben (25–32), a múlt szombaton pedig az Érd hazai pályán (21–27) volt az ellenfele, nem mutatkozott arra reális esély, hogy pontszerzéssel zárja az óesztendőt.

– Jó néhány évre visszamenőleg az érdi csapat a bronzérem birtokosa, ráadásul a kerete is folyamatosan erősödik, ezt megtapasztalhattuk a saját bőrünkön is – mondta Mátéfi Eszter, a kisvárdaiak szakmai igazgatója. – Sokat készültünk a mérkőzésre, amelynek nem mi voltunk az esélyesei, azok után meg főként, hogy a második félidő elejére tizenegy gólos hátrányt szedtünk össze. Bármennyire is igyekeztünk, utána már csak annyit tudtunk elérni, hogy ötgólosra csökkenjen a hátrány. Az első játékrészben történtekből tanulnunk kell, és remélem, hogy már a következő, dunaújvárosi meccsig meg is tesszük azt.

Az is kiderült, hogy átlövésgólok nélkül nem lehet meccset nyerni, hiszen a várdaiak a második félidő elején szerezték az első ilyen találatukat a heteseket is jól értékesítő Marina Dmitrovics révén.

– Azért nem akármilyen fal állt előttünk, Mariama Signatéval, Andjela Bulatoviccsal és Kisfaludy Anettel szemben nem olyan könnyű gólokat szerezni – sorolta a kevésbé hatékony lövőteljesítmény okait Mátéfi Eszter. – Marina Dmitrovics pályára lépése után tudtunk néhány klasszikus átlövésgólt szerezni, neki ez a specialitása, de mindösszesen három ilyen találatot sikerült elérnünk, ami nagyon kevés. Nagyon nehéz volt feltörni az Érd védelmét, amikor pedig sikerült, akkor meg a nagyon jól védő kapusaik fogtak ki rajtunk.

Ha mégis van mibe kapaszkodni, akkor az a második félidei játék, amikor akadt 7–2-es részeredményt hozó szakasz is.

– Hogy is mondjam, hogy ne legyen csúnya: betojva nem lehet esélyünk senki ellen, sehol – kereste a szavakat a szakmai igazgató. – Éppen ezért a szünetben megbeszéltük, hogy onnantól kezdve vagy elkezdünk játszani, vagy pedig a végén lesülhet majd az arcunkról a bőr a teltházas közönségünk előtt. Szerencsére az első utat választottuk, és abban az időszakban megmutattunk valamit a valós tudásunkból is.

Szünet után érkeztek meg

A legjobbnak ítélt kisvárdai játékos minden hazai mérkőzés után ajándékot kap, ezúttal a kapus Triffa Ágnesé lett a virágcsokor.

– Egy félidőnyi előnyt nem szabad adni az ilyen tudású csapatnak, mint amilyen az Érd – foglalta össze az évbúcsúztató meccs lényegét Triffa Ágnes. – Nagy fegyverük volt a gyors, lerohanásos játék, és az is látszott, hogy van egy összeszokott soruk, amelybe jól illeszkednek be a többiek is. Mi igazából a második félidőben érkeztünk meg a mérkőzésbe, így nem tudtunk meglepetést okozni, amit sajnálok. A következő ellenfél, a Dunaújváros is hasonló stílust képvisel majd.

Címkék: , ,


Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés