Szabó Mihály
Egy, korábban már távozónak hitt játékos vállalja, hogy a következő fél esztendőt is a Várda SE-ben tölti. Hogy Mező Ádám megmásította döntését, és nem megy alacsonyabb osztályú osztrák egyesülethez, az egyben azt is jelenti, hogy NB III-as futballcsapat vezetőségének nem kell belső védő után néznie. Csatárt azonban még szeretnének a kisvárdaiak, holott a szlovákiai Deme Béla igazolásával egy támadóra már szert tettek a téli szünetben. Az utóbbi napokban Szabó Mihály (korábban Balkány, Mándok, Baktalórántháza, Ibrány, Kótaj) vetette alá magát tesztelésnek, és hogy komolyak a szándékai arról a nyíregyházi műfüves tornán a Kálmánháza ellen szerzett triplája is tanuskodik.
A Tuzsérról érkezett Iván Attila személyében a középpályán is nőtt Révész Attila edző választási lehetősége, de ebbe a szakember ebbe a csapatrészbe még szívesen látná a hajdúböszörményi Szilágyi Krisztiánt, akivel előrehaladottak a tárgyalások. Ha ő igent mond és a megfelelő támadót (aki akár a jelenleg tesztelt Szabó is lehet) is megtalálják, akkor befejeződhet a játékosmozgás az őszi szezon negyedikjénél.
- Bodnár Tibor -