Porlik a torzó

Magam is azok közé tartozom, akik nem rejtik véka alá örömüket, ha arról értesülnek, hogy gyarapodnak, gazdagodnak településeink Csengertől Kisvárdáig, Mátészalkától a megyeszékhelyig. Angyal Sándor jegyzete.

Amikor a kormányfő Nyíregyházán járt, és hírül adták, hogy itt is milliárdos fejlesztések kezdődnek, köztük új szálloda épül Sóstón, megújul a városliget, több száz munkahely létesül az új vagy a bővülő gyárakban, kerékpárúton pedálozhatunk majd Tokajig, gondolom, sokunknak dagadt a keble. Mert egy település életviszonyai függnek az ilyen beruházásoktól, ami különösen ráfér az országnak erre a keleti részére, ahol bizony még sok, nagyon sok a szegény, munkanélküli ember, s ahol még nem ritka az éhező család, a szinte nincstelen.

Mindez újra meg újra eszembe jut, amikor kinézek az Érpatakon túli területre parányi dolgozószobám ablakán. Átellenben, a kis csatorna másik partján ugyanis már évek óta magasodik egy hatalmas, félbehagyott épület, amit akkor emeltek, amikor egyesült a két megyeszékhelyi főiskola, nem is remélve, hogy ez a „kettő az egyben” intézmény idővel egyetemmé válhat. Nem kutakodtam utána, kinek az ötlete volt a rombolás után félkész épületeket oda emelni, aztán máról holnapra leállni a vázak szerelésével, s rábízni az egészet az enyészetre. Állítólag hivatalok formálódtak volna abban a talán száznál is több szobában, ahol már évek óta csak a szél fújja a porladó anyagot. Kétségtelen, hogy mindez még évekkel ezelőtt történt, de azóta mégiscsak rá lehetett volna nézni, és munkásszállásokat, a diákoknak kollégiumi férőhelyeket, szakmai oktatást segítő tantermeket kialakítani, ha már a kiszemelt hivataloknak nincs szükségük rá.

Amikor százmilliárdok jutnak egy sportverseny megrendezésére, akkor nem azt kellene kutatni, hogy a bal- vagy a jobboldal vétke-e mindez, hanem befejezni a torzót.

Angyal Sándor



Kisvárda.
SZON.HU






hirdetés