2011.08.1 11:54; Frissítve: 2011.08.1 11:54


Testhezálló a várdai feladat

Testhezálló a várdai feladat
írta Bodnár Tibor - Oláh Dávid nem tett le arról, hogy magasabb osztályban játsszon, ráadásul újra a középpályán szerepelhet.
hiba beküldése

Három élvonalbeli labdarúgóval és NB I-es múlttal rendelkező szakvezetővel gazdagodott a nyáron az NB III-ba frissen feljutott Várda SE csapata. A kettő között jelentős az összefüggés, hiszen a Nyíregyháza Spartacust az NB I-ben 2007 ősze és 2009 áprilisa között éppen 50 mérkőzésen irányító Révész Attila anno bevetette Lakatos Istvánt, Hegedűs Tibort és Oláh Dávidot is, magyarán a 38 éves szakvezető tudja, hogy mit várhat új embereitől.

Jó csapatuk lehet

Mint ahogy az új szerzemények is jól ismerik a kisvárdai illetőségű, oda hazatérő tréner fanatizmusát, győzni akarását. A hármak közül megszólaltatott Oláh Dávid nem is titkolja: Révész Attila személye is döntő volt a döntésében.

– A fél éves kemecsei kitérőm után mindenképpen magasabb osztályban szerettem volna folytatni és volt is több NB II-es megkeresésem – beszélt a csapatváltás körülményeiről Oláh Dávid. – Egy ideig úgy nézett ki, hogy visszatérek a Szparihoz, de Nyíregyházán meglehetősen bizonytalan volt a helyzet, amikor befutott Révész Attila megkeresése. Nála játszhattam először az élvonalban, tudtam, hogy mire számíthatok, és mivel a kisvárdai körülmények is kiválóak, ezért elfogadtam az újonc ajánlatát. Jó a hangulat, nagyszerű a szakmai munka, remélem, jó csapatunk lesz.

Ami az utóbbi megállapítást illeti, az eddigi edzőmeccsek alapján nem illúzió, hogy erős legyen a Várda SE az NB III-ban. A Tisza-csoport tavalyi legjobbja, a Nagyecsed legyőzése után a hétvégén a megyebeli „bajnoktársak”, vagyis a II. osztályból feljutott Nyírcsaholy és Nagykállói VSE ellen is a sikerek számát gyarapította. Számít ez ilyenkor?

Ismerős környezetben

– Messzemenő következtetéseket nem lehet belőle levonni, de azért érződik, hogy alakul a csapatunk – véli a 23. születésnapja előtt álló játékos, aki Kemecsén a védelemben kapott helyet, de mint elmondta, Révész Attila védekező középpályásként számít rá, és ezt testhezállóbb feladatnak érzi. – Mint mondtam, szeretnék még magasabb osztályban játszani, és amennyire tudom, Kisvárdán az a cél, hogy egy-két éven belül feljebb lépjen a csapat. Ehhez adottak a feltételek, bízom benne, hogy meg tudunk felelni az elvárásoknak. A csapat nagy részét jól ismertem korábbról, mi újak pedig azon leszünk, hogy valódi erősítést jelentsünk az előttünk álló bajnokságban.

A kisvárdaiak ezen a héten sem fognak unatkozni, hiszen a mindennapos tréningek mellett két NB III-as ellenféllel, szerdán a Tiszakanyárral szombaton pedig a Tuzsérral játszanak edzőmeccset.

Kosárlabdában is az NB I. kapujában

Az sem véletlen, hogy Oláh Dávid gyakran megfordul kosárlabda-mérkőzéseken, hiszen a sportággal játékosként is barátságot kötött. Hat éves korában futballozni kezdett a 188 centiig nőtt legény, de gimnazista korában a Krúdyban Kovács Tibor testnevelő a kettővel nagyobb méretű labdát adta a kezébe, egyesületi szinten pedig Gombkötő Norbertnél pattogtatott. Olyannyira jól, hogy az NB I. A csoportos U20-as bajnokságban egy bajnoki éven át át erősítette az NYKK-t, majd 19 esztendősen visszatért a futballhoz.Kevesebb, mint egy év múlva pedig bemutatkozott az élvonalban…

- Bodnár Tibor -

A SZON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



Kisvárda.
szon.hu

Írjon nekünk!
Cikkek innen: Kisvárda
 

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása