A hét eleji tanácskozás céljaként, a partnerkapcsolat erősítését, fejlesztését az oktatási rendszerben, az oktatási módszerek ismertetését, tapasztalatok átadását és az emberek–emberek közötti új partnerségi kapcsolat kialakítása volt az idei első találkozón. A Nemzetközi Workshop résztvevőit, a vendéglátó Teichmann Vilmos Általános Iskola igazgatója Czap Jolán és a záhonyi KIÚT Térségfejlesztési Egyesület ügyvezető elnöke, a projekt menedzsere Rákóczi András köszöntötte.
Az „Európai csere iskola” program, a Határon Átnyúló Együttműködési Program (ENPI) keretében Magyarország–Szlovákia–Románia–Ukrajna egy–egy oktatási intézményének részvételével az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. A 2011–ben megkezdett s ez évben folytatódó s egyben záruló projekt célja: fokozni, mélyíteni s bővíteni az együttműködést az országok határ menti oktatási intézményei között. A tapasztalatcserék, tartós információáramlás létrehozása, az „Európai csere iskola” programjának megvalósítása érdekében. A programban résztvevők közötti beszéd nyelv az angol.
A keddi napon próbálták le a videokonferencia létrejöttét Magyarország és Ukrajna között, melynek célja volt, a project eredményének megsokszorozása, a költségtakarékosság. Az Ukrán és a Magyar gyerekek részére egész napos program volt az operátorok közötti jövőbeni együttműködés kialakítása a hatékonyabb és eredményesebb kapcsolatteremtés érdekében. De részt vettek a gyerekek egy tűzzománc szakköri foglalkozáson is, ahol Bábás Erika festőművész– zománcművész útmutatásai alapján készítették el első próbálkozásaikat.
Kedd délelőtt a résztvevő iskolák értékelték az elmúlt év eredményeit, s megjelölték azokat a feladatokat, amelyeket a program záró évében el kell végezniük. Ezt követően tájékoztatást hallgattak meg, a pályázati lehetőségekről az oktatásfejlesztés területén. A délután folyamán az új partneri kapcsolatok kialakítása, új projektek generálása érdekében, az ökológia, a média, az oktatás, a gyógyászat, a területfejlesztésről hangzottak el előadások, az új partnerek részvételével. A Szabolcs–Szatmár–Bereg Megyei Tanács Nyíregyháza, a Nyírbátori Polgármesteri Hivatal, a Tíszamenti Regionális Vízművek Zrt, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium, valamint a II. Rákóczi Ferenc Szakközép– és Szakiskola, Kisvárda, a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Középiskola, Szakiskola és Kollégium Nyíregyháza, a Felső-Szabolcsi Kórház Kisvárda, IARDI Ungvár, valamint a Kelet-Magyarországi Európai Kezdeményezések Közhasznú Alapítvány Debrecen, képviselői adtak tájékoztatást intézményeikről, az új partnerkapcsolati lehetőségekről.
Az Európai Kezdeményezési Központ, Ungvár és az 5. számú Középiskola I–III. osztály angol és francia oktatással, Ungvár (Ukrajna), – Kezdeményezési Business Center, Ivano-Frankivsk, és az 5. számú Iskola Ivano–Frankivsk (Ukrajna), – „Poloniny” Területfejlesztési Ügynökség Snina, és a Műszaki Iskola Snina (Szlovákia), – Energiagazdálkodási Ügynökség, Baire Mare, Művészeti Iskola Baire Mare (Románia), – „KIÚT” Térségfejlesztési Egyesület Záhony, és a Teichmann Vilmos Általános Iskola Kisvárda (Magyarország).
- Vincze Péter -