Kisvárdai KC – Matematika-kombinatorika szakon a várdaiak

Bízik Boglárka lehet az egyik, aki fazont ad a várdaiak játékának
Bízik Boglárka lehet az egyik, aki fazont ad a várdaiak játékának - © Fotó: Pusztai Sándor
Kisvárda – A Szent István SE legyőzése esetén elérhetővé válna a bajnoki cím az újonc csapat számára a női kézilabda NB I B-ben.

Két forduló van még hátra a női NB I B-s bajnokságból, és úgy alakult, hogy a Kisvárdai KC kezébe vette a sorsa irányítását. Ha a másodosztályban újoncként szereplő csapat mindkét hazai mérkőzését megnyeri, akkor megszerzi a bajnoki címet a Keleti csoportban!

Két hete ilyenkor még öt pont volt a hátránya a KKC-nek a listavezető Egerhez képest, ám a hevesiek azóta mindkét meccsüket elveszítették, a várdaiak mérlege azonban hibátlan maradt, és mivel az utolsó fordulóban a jelenlegi listavezető lesz a vendég Várdán, ezért legkésőbb akkor előzhet Rácz Sándor csapata. Ennek azonban alapfeltétele, hogy a Kisvárda szombaton (kezdés a megszokott 16 órakor) legyőzze a Szent István SE-t.

– A matematika-kombinatórika szakban elmélyedve megállapíthattuk, hogy három variáció létzezik még a számunkra, hiszen lehetünk harmadikok, másodikok és elsők is – állapította meg Rácz Sándor, a várdaiak edzője. – A harmadik helyezéstől azért jobbra vágyunk, ha legalább egy meccset megnyerünk, akkor minimum az ezüstérem a miénk. Egyelőre nem az Eger elleni mérkőzés foglalkoztat bennünket, hiszen előbb a fővárosi ellenfelünket kellene felülmúlni. A Szent István SE a legutóbbi játéknapon magabiztos győzelmet aratott Nyíradonyban, nyilván ez önbizalmat kölcsönöz neki, ez párosul majd az amúgy is pimasznak mondható játékstílusával. Ősszel döntetlenre végeztünk az otthonukban, ám kézilabdában úgy sem lehet ikszre játszani, hogy nekünk három is van belőle, így egyértelműen a győzelemre törünk.

És ha ez megtörténik, akkor tényleg lehet koncentrálni az Eger elleni meccsre. A hevesiekre egyébként nem vár nehéz feladat a hétvégén, hiszen szombaton a Nyíradonyt fogadják, a bajnoki címre esélyes harmadik csapat, a Kispest NKK pedig a Kisvárdán győztes Szeged KKSE-t fogadja.








hirdetés