Kisvárdára érkeztek Munkácsy Mihály festményei

Kisvárdára érkeztek Munkácsy Mihály festményei
Kisvárda – Férfiportrék és ordító suhancok között járunk, hol egy hímző leány, hol egy merengő nő tekint ránk. Itt egy öreg paraszt, ott egy asztalnál ülő legény, de a csavargó és az eltévedt gyermek is megfér a tájképek és csendéletek mellett.

A kisvárdai Bagolyvárban összegyűlt művészetbarátok Munkácsy Mihály festményeire csodálkoznak rá: a lehető legkisebb távolságból szemlélik az alkotásokat, ám a túlzott közelség nem megengedett: sípszó figyelmeztet a távolságtartásra. A kíváncsiság érthető: a festőzseni a XIX. századi képzőművészet nemzetközi szinten is elismert képviselője volt, akinek képei felbecsülhetetlen értéket képviselnek, közel harminc alkotása pedig május végéig Kisvárdán látható. A képek nagy része Pákh Imre gyűjteményének részét képezi, de a Magyar Nemzeti Galériából és Békéscsabáról is érkeztek festmények.

Fejet hajtott előtte a világ

– Nagy nap ez a mai a város történetében: egy igazi kuriózumnak számító kiállításnak adhatunk otthont – kezdte köszöntőjét Leleszi Tibor polgármester, majd mindenkinek köszönetet mondott, aki lehetővé tette, hogy az itt élők egy olyan művész festményeit csodálhatják, akinek a tehetsége előtt az egész világ fejet hajtott.

sip_7558
Fotók: Sipeki Péter

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója úgy fogalmazott: minden város életében ünnep egy Munkácsy-kiállítás. – Bízom abban, hogy így lesz ez Kisvárdán is, ami azért különleges helyszín, mert közel van a festő szülővárosához, Munkácshoz – tette hozzá.

Teljes képet kapunk

– Nem miniszterként és nem országgyűlési képviselőként, hanem kisvárdai polgárként vagyok itt – mondta dr. Seszták Miklós. – A Bagolyvár a múlt század közepétől szociális bérlakásoknak adott helyet, mostantól viszont kiállítótérként szolgálja az itt élőket és nem is lehetett volna méltóbb tárlattal elindítani az új útján, mint Munkácsy Mihály festményeivel. Ez a kiállítás is azt bizonyítja, hogy ha közösen küzdünk valamiért, a lehetetlenre is képesek vagyunk.

Boros Judit művészettörténész, a tárlat kurátora azt mondta, a fiatal és a már érett Munkácsy is megismerhető a kiállítás anyagából, amelynek minden egyes képe óriási élményt nyújt a látogatóknak. – Láthatjuk, hol tette le az ecsetet a vászonra és hol emelte fel – teljes képet kapunk arról, hogyan dolgozott ez a hatalmas művész.

KM








hirdetés