Kiszúrják a levegőből a parlagfüvet, aztán lehet fizetni

Ki majd gépen száll fölébe, annak térkép lehet a táj
Ki majd gépen száll fölébe, annak térkép lehet a táj
Kérik a gazdákat, hogy ne mulasszák el a tarlóhántás elvégzését. De mi is az a tarlóhántás és múlcsművelés? Jobb felkészülni, a felvételezést végző helikopter észlelésekor már késő a gazda bánata.

Figyelmezteti a gazdálkodókat a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élel­miszerlác-biztonsági és Föld­művelésügyi Főosztály Növény- és Talajvédelmi Osztálya, hogy augusztus első dekádjában elkezdődik a parlagfűvel fertőzött táblák légi felderítése.

Késő bánat…

A felvételezést végző helikopter észlelésekor már késő a gazda bánata, mert a parlagfű-borítottság alapján a hatóságnak el kell indítania az eljárást.

– A nemrég betakarított kalászos tarlókon a gyomok, köztük a parlagfű gyors fejlődése már észlelhető – tájékoztatta lapunkat a megyei kormányhivatal növény- és talajvédelmi osztálya. Felhívták a figyelmet arra, hogy a közérdekű védekezés elrendelésének és az ezzel járó szankciók elkerülésének legjobb módja az, ha a tarlóhántást időben és megfelelő minőségben elvégzik.

Időben cselekedjenek!

– Kérjük a gazdákat, hogy ne mulasszák el, illetve ne halasszák későre a tarlóhántás elvégzését, mely mind növény-egészségügyi, mind gazdaságossági szempontból nagy jelentőséggel bír – figyelmeztetnek a szakemberek.

Ezzel összefüggésben a növény- és talajvédelmi osztály további „kulisszatitkokat is megosztott lapunkkal: eszerint a tarlóhántás nedvességmegőrző hatását segíti a mulcsművelés, amelynek során betakarításkor a szárat összezúzzák és egyenletesen elterítik a felszínen. Ezek a növényi maradványok védik a talajt a túlzott hőterheléstől, a kiszáradástól és az intenzív csapadék szerkezetromboló hatásától, valamint tápanyag- (NPK) és szervesanyag-forrást jelentenek a talaj számára.

Kedvező folyamatok

A szerves anyaggal jól ellátott talajokban kedvezőbbek a talajbiológiai folyamatok, stabilabb és jobb a talajszerkezet, tömörödésre kevésbé érzékeny, amely jobb víz- és tápanyag-gazdálkodást, kisebb energiafelhasználást (üzemanyag, gépjavítás) eredményez – tájékoztattak a szakemberek.

A tarlóhántás

A tarlóhántás a nyáron betakarított növények tarlóján végzett sekély (legfeljebb tíz centiméter mély) talajmunka. Legfontosabb célja a talaj nedvességvesztésének csökkentése és a gyomszabályozás.

KM








hirdetés