szon-sportoldal

2016.12.20. 09:49

A nyírgyulaji futballcsapat nem fog leereszteni

Nyírgyulaj - Lukács Tibor csalódásként élte meg a nyírgyulaji futballcsapat őszi szereplését.

Nyírgyulaj - Lukács Tibor csalódásként élte meg a nyírgyulaji futballcsapat őszi szereplését.

Futball és élvonalbeli futsal. A kétfrontos harc következtében a nyírgyulajiaknak nincs idejük a sebek nyalogatására. Mivel valamennyi színtéren érintettek a megyei első osztályú együttes tagjai, meglehetősen erőltetett menetben „közlekedtek” az ősszel – és fognak a folytatásban is. A speciális szituációnak azonban hátülőti is akadnak. Példának okául néhány balul elsült nagypályás fellépés, ami a tabellán is jelentkezett.

– Mindenképpen felül szeretnénk múlni a tavalyi szereplést, amikor hajszál híján maradtunk le a dobogóról – nyomatékosította a távlati célt Lukács Tibor, a „féltávnál” hatodik helyen állomásozó Nyírgyulaj edzője. – Éppen ezért személy szerint csalódásként éltem meg az őszi teljesítményt, annál is inkább, mert nagyon soly olyan mérkőzést rontottunk el, amelyeken végig domináltunk és mégsem az elképzeléseink szerint alakult az eredmény. Egyértelműen leszögezhetjük, a hazai szereplésünk miatt tartunk ott, ahol, ami kellemetlen meglepetés. Idegenben több pontot gyűjtöttünk, ez a része rendben van, ugyanakkor otthon ennyi botlás nem fér bele. Ehhez annyit: ha nehéz is tudomásul venni, valamit fel kell áldozni azért, hogy normális módon működjön együtt a nagypályás és a futsalcsapat! A védekezést a szezon második felére sikerült jelentősen stabilizálni, viszont a támadójátékunk kritikája, hogy ezzel a játékoskerettel nem huszonhét szerzett gólnál kellene tartani... Pozitívum, hogy még így is versenyben vagyunk az előkelőbb helyezésekért, ha ráteszünk egy lapáttal, a dobogó egyáltalán nem elérhetetlen.

Mint megpedzettük, a gyulajiak a vetélytársakkal ellentétben gyakorlatilag megállás nélkül nélkül játszanak. Az NB I-es futsalbajnokságban legfeljebb szusszanásnyi pihenőt engedélyeznek az év végén, arról nem beszélve, a tétmérkőzések szünet nélküli felkészülést igényelnek. Vagyis, a megye egyes legénység számára ismeretlen fogalom az unalom.

– Nem hiszem, hogy jelentős módosulás történik a csapaton belül, annyi biztos, hogy némi szemléletváltozásra szükség lesz a folytatásban. Már, ha előre akarunk lépni tavasszal. Hogy akarunk, az nem lehet kérdés. Pihenőről esetünkben nem igazán lehet beszélni, a futsalszezon gyakorlatilag nem áll le, attól tehát nem kell tartanunk, hogy a játékosok leeresztenek a télen – világított rá a cáfolhatatlan tényre Lukács Tibor.

KM-KT

Gyulaji gyöngyszemek

A Nyírgyulaj megyei I. osztályú csapatának őszi mutatói

A bajnoki állás: 6. Nyírgyulaj 15 7 4 4 27–20 25

Otthon: 7 3 2 2 15–11 11

Idegenben: 8 4 2 2 12–9 14

A házi góllövőlista. 8 gólos: Gömze Antal. 5 gólos: Varga Dániel. 4 gólos: Pálvölgyi Balázs. 2 gólos: Erdei Zoltán, Orosz Dániel, Oxi Roland, Siska Gergő. 1 gólos: Fekete Gábor, Nagy Imre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!