Kiugrott a második emeleti ablakon, hogy elkerülje a sorozást

Akt.:
Kiugrott a második emeleti ablakon, hogy elkerülje a sorozást
© Fotó: kiev.segodnya.ua
Ukrajna – Egy kijevi fiatalember kivetette magát a toborzóiroda második emeleti ablakából, hogy elkerülje a sorozást.

A 25 éves férfit katonák vitték el az otthonából a hadkiegészítő parancsnokságra, miután már sokadik ízben nem tudták kézbesíteni neki a behívóját. A sorozótisztek szerint nyugodtan viselkedett, míg felvették az adatait, és az egészségügyi vizsgálatba is beleegyezett.

Előtte azonban engedélyt kért, hogy vécére mehessen, majd a második emeleti folyosó egyik nyitott ablakán szó nélkül kiugrott. A mentők eszméletlen állapotban, koponyasérüléssel, csonttörésekkel és súlyos belső sérülésekkel szállították kórházba. Állapota életveszélyes, de stabil.

Tettének oka egyelőre ismeretlen. Gyaníthatóan attól félt, hogy a keleti frontra akarják vinni. A hadkiegészítő iroda parancsnoka nem kíván a sajtónak nyilatkozni. A rendőrség jelenleg a fiatalember hozzátartozóit keresi. Egyelőre nem indítottak bűnügyi eljárást, de vizsgálják a toborzóiroda állományának felelősségét a történtek tekintetében.

Ukrajnában ez az első eset, hogy valaki inkább az öngyilkosságot választja ahelyett, hogy a szakadárok elleni háborúban haljon meg – írja a Szevodnya.

– Palkó István –

Címkék: ,







hirdetés