Kiváló fiatal bírókat ismertek el

Akt.:
Kiváló fiatal bírókat ismertek el
© Fotó: Fővárosi Törvényszék
Budapest, Vásárosnamény – Dr. Sörös László, a Vásárosnaményi Járásbíróság büntető bírója volt az egyik díjazott.

Különleges ünnepség helyszíne volt pénteken a Fővárosi Törvényszék impozáns épülete, ahol az idén utoljára adták át a megszűnő Dr. Vathy Ákos Alapítvány fiatal bíróknak az ítélkezés területén végzett szakmai tevékenységükért és példaértékű emberi tulajdonságaikért odaítélhető díját. Elismerés azonban lesz a jövőben is, hiszen a Fővárosi és Nyíregyházi Törvényszék elnöke aláírta a Dr. Vathy Ákos-díj megalapításáról szóló megállapodást.

– Az 1995-ben létrehozott alapítvány névadója példaképül szolgálhat a jövő nemzedékének, az általa képviselt értékek megőrzését tekintette fő céljának az alapítvány – elevenítette fel a múltat Máziné dr. Szepesi Erzsébet, a Fővárosi Ítélőtábla büntető ügyszakos tanácselnöke, az alapítvány volt kurátora. Dr. Vathy Ákos halála után az akkori Fővárosi és a Szabolcs Szatmár-Bereg Megyei Bíróság büntető kollégiumának munkatársai és a névadó hozzátartozói voltak az alapítók. Elmondta, az ő kuratóriumi elnökségének 13 éve alatt 20 fiatal bíró vehette át a díját. Az alapítvány jelmondata az emlékplaketten is szerepel: „A jog a jó és a méltányos művészete.”

05-vathy-dij6

Dr. Surányi József, a Fővárosi Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöke, a kuratórium elnöke bejelentette, három büntető bíró – dr. Metzing Márton, a Fővárosi Törvényszékről, dr. Sándor Erika, a Pesti Központi Kerületi Bíróságról, valamint dr. Sörös László a Vásárosnaményi Járásbíróságról – veheti át most az elismerést. Mindhárman átlagon felüli jó munkájukkal, szakmai alázatukkal és teljesítményükkel, bírósági vezetőik javaslata alapján érdemelték ki a díjat.

Pályázatot írnak ki

– A mai nap emlékezés, ünnepelés és folytatás – hangsúlyozta dr. Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke, aki büszkén vallja dr. Vathy Ákos tanítványának magát. A díjazott bírókhoz szólva hozzátette: ez nemcsak elismerés, hanem egyben teher és felelősség is, azt az értékrendet kell továbbvinniük, amit Vathy Ákos képviselt, akiről emlékkönyv készül, valamint egy „Arcképcsarnok” című kiadvány bemutatja az alapítvány 23 díjazottját.

Dr. Nyakó Zsuzsanna, a Nyíregyházi Törvényszék elnöke elmondta, hogy a két törvényszék szeretné megőrizni Vathy Ákos emlékét, mintává tenni a fiatal kollégák számára emberi és szakmai magatartását. Ezért a Nyíregyházi és a Fővárosi Törvényszék dr. Vathy Ákos tiszteletére, a róla elnevezett és megszüntetett alapítvány céljainak folytatására, a mindkét törvényszéken dolgozó kezdő bírók és bírósági titkárok szakmai munkájának ösztönzésére és elismerésére „Dr. Vathy Ákos-díj”-at alapít.

05-vathy-dij7
– A díj a büntető és civilisztika területén dolgozó bírósági titkárok és a legfeljebb tíz éves bírói szolgálati jogviszonnyal rendelkező kezdő bírók elismerése lesz. A díjazottak szakmai pályázattal választják ki, a nyertesekről 4 fős bizottság dönt, ennek 2-2 tagját az alapító törvényszékek elnökei évenként delegálják – mondta Nyakó Zsuzsanna. A pályázatot első alkalommal 2018-ban írják ki.

KM


Példát mutatott

Dr. Kozmáné dr. Váradi Katalin a Nyíregyházi Törvényszék nyugalmazott büntető ügyszakos tanácselnöke egykori kollégájára, dr. Vathy Ákosra emlékezve hangsúlyozta: szakmai és emberi hozzáállása ma is példaértékű.
Fővárosiként 1971-ben a Kisvárdai Városi Bíróságon kezdte bírói pályafutását, ahol később elnökhelyettes, majd elnök is volt, ezt követően lett a Nyíregyházi Városi Bíróság elnöke. – Őszinte figyelemmel fordult a fiatal kollégák felé, folyamatosan képezte magát és bíróként a legnehezebb megítélésű ügyeket tárgyalta. Mindenkit tanulásra és maximális teljesítményre inspirált, 1988-ban a Fővárosi Bíróság büntető ügyszakos elnökhelyettese lett.




További hírek a Budapest hírei kategóriából






hirdetés