Kiváló sporteredmények a Besiben

A Jó tanuló – Jó sportoló elismerést kapott bessenyeis diákok
A Jó tanuló – Jó sportoló elismerést kapott bessenyeis diákok
Kisvárda – A napokban a Megyeházán tartotta hagyományos megyei diáksport aktívaülését a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület.

Az elnökségben helyet foglalt Balogh Gábor, a Magyar Diáksport Szövetség elnöke, dr. Papp Csaba, a Szabolcs-Szatmár-Bereg  megyei Önkormányzat jegyzője, Sinka Sándorné, a Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület elnöke, Szoóh Béla, az MDSZE szakmai alelnöke, valamint Urbán Gabriella, a MDSZE titkára.

A fórumon dr. Papp Csaba  köszöntötte a résztvevőket, majd Balogh Gábor az MDSZ elnöke tartott előadást a megújuló diáksport szervezet tevékenységéről, és nem utolsósorban a tervekről. Az esztendő végén díjazta a szervezet azokat a sportolókat, sport- és iskolavezetőket, akik az elmúlt évben tovább öregbítették Szabolcs-Szatmár-Bereg megye sportéletének hírnevét szerte az országban, sőt a határainkon túl is. A ceremónián elismeréssel szóltak a megyei diáksport eredményeiről, egyúttal biztosították a jelenlévőket arról, hogy továbbra is kiemelt erkölcsi és anyagi figyelmet fordítanak a fiatalok sportéletére.

Az ünnepségen elhangzott még: megyénk továbbra is az ország diáksportjának élmezőnyében, elitjében van. S ehhez idén is erőteljesen hozzájárultak a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium diákjai is, akik esztendők óta sport- és egyéb tanulmányi versenyeredményeikkel rendre iskolájukra és városukra irányítják a közvélemény figyelmét. A díjátadások sorát a Jó tanuló – Jó sportoló kitüntetés nyitotta, amelynek során – mondhatni immár természetesen – pódiumra szólítottak több besis sportolót is. Jelesül idén Turik Ákos és Lipécz Máté János voltak ott a díjazott diákok sorában. Minden elismerés megilleti őket, hiszen nem csupán a sportban, hanem a tanulmányi munkában is az élmezőnyben vannak mindketten. Ákos többek között a torna sportág egyik kiválósága: megyei 2.. területi 4. és országos versenyek 7. és 8. helyezései mutatják tehetségét. Emellett tanulmányi munkáját nemcsak kitűnő bizonyítvány, hanem számos verseny is minősíti: megyei döntős volt matematika- és fizikaversenyeken Máté kispályás fociban megyei bajnoki címet szerzett csapat tagja volt, a megyei teremfoci bajnokságon pedig ezüstérmet szerzett társaival. Egy országos teremfoci-bajnokságon pedig 10. helyezést ért el. Egyáltalán nem mellesleg jegyezzük meg, hogy kézilabdában NB II-es bajnok csapat tagja. A pályán kívül sem tétlenkedik, hiszen tanulmányi sikereinek útja – a kimagasló bizonyítványon kívül – többek között megyei matekversenyes 3, és nemzetközi matematikai viadal 6. helyezésével van „kikövezve”.

Nyakóné Kántor Mária, a Bessenyei György Gimnázium és Kollégium igazgatóhelyettese – aki „civilben” testnevelő – azonban sietett leszögezni, a méltán díjat kapott besis diákok mellett még számosan vannak olyanok, akik szintúgy megérdemlik a gratulációt, hiszen a tanulásban és a sportban egyaránt jeleskedtek. Példának okáért Rétfalvi Tamás amellett, hogy csak milliméterekkel maradt le az ötös átlagtól, a tatamin sem gyakran talált legyőzőre. Sporteredményei a teljesség igénye nélkül: EB 5-8. helyezés, utánpótlás magyar bajnokság 2. hely, és ugyancsak ezüst a Polish Open nemzetközi viadalon. Berencsi Tímea tanulmányi átlaga szintén majdnem 5-ös. Az ő eredménylistája (korántsem teljes!) szintúgy imponáló: a Középfokú Iskolák Országos Bajnokságán kyokushin karate sportágban 1. helyezés, és a diákolimpián szintén győzött, valamint nemzetközi viadalon is szépen csillogó érmet szerzett. Sipos Miklós jeles bizonyítványa sem utolsó, de (akarat)erejét bizonyítja, hogy fekvenyomásban korosztályos országos bronzéremmel büszkélkedhet.

Végezetül, de egyáltalán nem utolsósorban a gimnázium leány labdarúgóiról is feltétlenül szót kell ejteni, hiszen Fodor Eszter és Fodor Anikó, illetőleg Somogyi Lilla is ott volt az országos bajnokságot nyert, így az amszterdami holland-magyart megtekintő csapat tagjai között. Lilla a labdán kívül jól bánik a szavakkal (ezt helyesírási és irodalmi versenyek sikerei bizonyítják) és az informatika is szívének az egyik kedves csücske. – Utóbb említett versenyzőink ugyan most nem kaptak elismerést, de természetesen nagyon büszkék vagyunk rájuk is, hiszen a többi – most nem nevesített – sportolónkkal együtt hozzájárultak ők is ahhoz, hogy a megyei ünnepségen átvehettük az egyéni díjakon kívül átvehettük az iskolánknak járó elismerést – hangsúlyozta Nyakóné Kántor Mária.

A kitüntetett diákokon kívül elismerést kapott még a Besi egyik testnevelője, jelesül Juhász Béla, aki a kisvárdai körzetben folyamatosan koordinálja szervezi és bonyolítja le a középiskolák közötti diákolimpiai versenyeket. A díj indoklásából kiderült még, hogy több sportágban is – mint a kézilabda, leány labdarúgás, torna – az általa felkészített csapatok a megyei és országos versenyeken eredményesen szerepelnek.








hirdetés