Kivonulással érvelt az ellenzék

A legutóbbi közgyűlésen a tavalyi költségvetés zárszámadási részét először nem  fogadta el a megyei közgyűlés. Szocialista javaslatra megismételték a szavazást, ekkor az ellenzéki többsége kivonult a teremből.

A második voksolás során elfogadásra került a cikkely. Ódor Ferenc, a Fidesz Magyar Polgári Szövetség frakcióvezetője végig benn maradt az ülésteremben. ” Diktatórikus dolognak tartom az ügyek ilyetén intézését, véleményünk szerint az lett volna korrekt és szabályos, ha a sikertelen szavazás után újbóli tárgyalását tűzik ki a napirendnek és akkor ismétlik meg a szavazást. Én csak azért maradtam benn, mert az ÖNHIKI pályázatok szavazásánál jelen akartam lenni. Nem csodálom egyébként, hogy a kapkod a közgyűlés: milliárdos hiányt – melyet vagyonértékesítéssel mérsékeltek – kellett elfogadtatniuk.” 

Lukács András a Magyar Szocialista Párt frakcióvezetője javasolta a zárszámadás újbóli szavazását. ” Sajnálom, hogy tartalmi kérdések, érdemi vita helyett meddő “jogászkodással” telt az idő. Véleményünk szerint szabályosan történt az újbóli szavazás, melyet reményeink szerint a közigazgatási hivatal állásfoglalása is megerősít. Az ellenzék kivonulása miatt nem alakulhatott ki valós eszmecsere a – véleményem szerint sokkal fontosabb – Nemzeti Fejlesztési Program második ütemének kérdésében.”

PGy








hirdetés