Kőbe véste a város a művész emlékét

Akt.:
Kőbe véste a város a művész emlékét
Nyíregyháza – A napokban lett volna 70 éves a Munkácsy-díjas festőművész.

Az első tavaszi napon, március 12-én volt a 70. születésnapja Dienes Gábor Munkácsy-díjas, Érdemes Művész, Magyar Művészetért-díjas festőművésznek, aki 2010. július 5-ét követően már csupán rajzosan míves festményeiben, fantáziadús alkotásaiban van közöttünk. A D. G. monogramját elkészült festményei sarkába a pillanatnyi kielégülésről árulkodó nagy sóhajtással odarajzoló művész azon a bizonyos nyolc évvel ezelőtti júliusi napon, életének 63. évében, szerettei és tisztelői bánatára végleg elfáradt a szakadatlan tépelődésben. „Elment angyalkának”.

Dienes Gábor életének utolsó éveiben készült baráti fotográfiák szerencsére emlékeztetnek az utolsó, 2008-as budapesti kiállítására, és arra az Emlék tárlatra, melyet az őt derűs fiatalkorral megajándékozó, szeretett Mátészalkája kezdeményezett 2010 év végén.

Pár hónap múlva városa posztumusz díszpolgárai sorába emelte, rá négy évre pedig a Szentpétery Zsigmond Kulturális Központban Dienes Galériát is avatott jeles képzőművész fia emlékét ekként kőbe vésve. „Immár a város posztumusz díszpolgára vagy. Csak az a jelző fáj nagyon. Nagyon hiányozni fogsz, de az égben majdan mindnyájan ott leszünk Veled. Addig mi itthon, őrizzük az emlékedet” – írta a Mécsvilág 2010. augusztusi számában a szalkai művészetpártoló jó barát, Pénzes Ottó.

GB


Életrajz, elismerések

1948. március 12-én született Debrecenben, Budapesten hunyt el 2010. július 5-én.

A Képzőművészeti Főiskolára 1966 és 1973 között járt, Bernáth Aurél és Iván Szilárd tanítványa volt. 1974 és 1997 között a Képzőművészeti Főiskola tanára, egyetemi docense volt. 1975 és 1978 között Derkovits-ösztöndíjban részesült.

Művészi elismerései, kitüntetései: Munkácsy Mihály-díj (1980), érdemes művész (1989), Magyar Művészetért Díj (2001).

Számos hazai kiállításon és Hamburgtól New Yorkig egy sor külföldi tárlaton mutatta be alkotásait.








hirdetés