Kokárdás nap, harcos Európa

Kokárdás nap, harcos Európa
Megérintett a történelem, ahogy tegnap együtt masíroztak császári katonák magyar honvédekkel a nyíregyházi múzeum folyosóján és udvarán. A Kossuth-kiflit majszoló, hozzá teát kortyolgató közönséget élményekkel ajándékozta meg a kokárdás nap, de mély gondolatokat is ébresztett múlt, jelen s jövendő összevetésében. Nyéki Zsolt írása.

Pár éve érdekes vállalkozásba kezdtem: igyekszem újra olvasni és nézni olyan könyveket s filmeket, amelyek valamikor régen, a felnőtté válás idején nagy hatással voltak rám. Hajt a kíváncsiság, hogy vajon ma is ugyanazt jelentik, üzenik, mint akkor, vagy harminc év múltán már mást fedezek föl a sorok között, másképp érintenek meg a történetek. A ’48-as magyar szabadságharcot feldolgozó filmeknél különös jelenséggel szembesültem: amit anno ifjonti hévvel ittam magamba, s a szomorú végkifejlet ellenére is inkább a lelkes dac maradt meg utóérzetnek, most megrendítenek. Ma már sokkal nehezebb szívvel nézem, ahogy utat tör haza magának tűzön s vízen, erdőn s hegyen át az a nyolcvan huszár, és vesznek oda szinte mind egy szálig; ahogy a fegyverletétel estéjén szólnak egymáshoz a magyar tisztek: „Istenem, add, hogy minél előbb elfeledjem ezt a pillanatot…” – sóhajt fel a honvéd ezredes (Őze Lajos). „Istenem, add, hogy soha ne feledjem!” – vágja rá Majláth főhadnagy (Cserhalmi György), s a szirmokból virágok, a virágokból koszorúk lesznek, de nem a hőn áhított szabadság oltárán, hanem a lángra lobbanó szalmazsákon, amely alá a reményét és hitét vesztett főhadnagy lefekvés után befordítja a mécsest. Tragikus vég, megannyiszor kísérve a magyar történelmet, s épp ezért kell kiolvasni belőle intelmet, tanulságot.

Európában újra vibrál a levegő, a békés és nyugalmas évtizedek után szakadék tátong a népakarat a döntéshozók között, s utóbbiak már nem uralkodó dinasztiák, a szentség és sérthetetlenség privilégiumával. A hatalmuk a néptől, a választópolgároktól ered, mégis tévedhetetlenség mítoszával övezték körbe magukat. Ez a mítosz foszlott szét az elmúlt két évben. Európa népei nem az utcán, hanem az interneten adnak hangot elégedetlenségüknek; nem feudális kiváltságok megszüntetését követelik, de „a király meztelen!” felkiáltással nyíltan kérdőjeleznek meg előjogokat, lepleznek le képmutatást, lázadnak fel a központosított politika önsorsrontása ellen. Mindez, ha nem is forradalmi harcot, de egy átfogó reformot mindenképpen sürget az európai népek nagy asztalánál. Európa újra megosztott, mert az egyszerű polgárai nem hajlandóak elfogadni a gazdasági, politikai elit mentalitását, gondolkodását, problémakezelését, értékrendjét. Az egyszerű nép igazságérzete harcra kelt az ellen, hogy valakik különbséget tegyenek országok között az élelmiszerek minőségében, az elvégzett munka bérezésében. S e harcban „gyáva népek” már nem hagyják magára a magyart.

Nyéki Zsolt








hirdetés