Kollégisták kaptak ízelítőt elsősegélynyújtásból Záhonyban

Kollégisták kaptak ízelítőt elsősegélynyújtásból Záhonyban
© Fotó: Antal András
Záhony – Már hagyománnyá vált a záhonyi diákotthonban, hogy az Elsősegélynyújtás Világnapja alkalmából az intézmény legfelkészültebb diákjai bemutatót tartanak a társaik számára.

Kedden, a világnap jegyében az első, második, harmadik és negyedik évfolyam félszáz diákjának a Magyar Vöröskereszt felmenő rendszerű versenyein évről-évre a megyei dobogón végző, pár esztendeje a szegedi országos döntőbe is eljutott csapat tagjai prezentálták a legalapvetőbb tudnivalókat.

Az egykori kollégista Tancsik Róbert, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt észak-alföldi régióvezetője moderálásával Antal András (11/c), Barati Béla (13/a), Hudák Márk (11/a), Nagy Patrik (10/a) és Zozulya Márk (10/a) mutatták be egyebek mellett az eszméletvesztés, a légutak biztosítása, az újraélesztés, a vérzéses sérülések, vagy éppen a közlekedési balesetek esetén alkalmazott ellátás formáit, melyekkel akár életeket lehet menteni a mentőszolgálat szakembereinek érkezéséig.

A diákok bemutatóját megtisztelte jelenlétével Karasz Lajosné, a karitatív szervezet városi-területi szervezetének vezetője is.

– Hudák Márk –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdetés