Kollégiumi előadás az internet használatának veszélyeiről

Az intézményi bűnmegelőzési tanácsadó előadása a Dr. Béres József Kollégiumban
Az intézményi bűnmegelőzési tanácsadó előadása a Dr. Béres József Kollégiumban
Záhony – A záhonyi középiskola bűnmegelőzési tanácsadója, Sipos József Zoltán alezredes havi rendszerességgel tart előadásokat a kollégisták számára. Legutóbb az internet helyes használatára vonatkozó tanácsait osztotta meg a hallgatóságával.

A tapasztalt szakember korábban az alkohol- és a drogfogyasztás, a dohányzás problémaköréről, a hétvégi szabadidő-eltöltéssel járó veszélyekről, a diákmunka vállalás esetleges buktatóiról és más érdekes, időszerű témákról tartott foglalkozásokat. Ezúttal az internetezés közben a felhasználókra leselkedő veszélyekre hívta fel diákközönsége figyelmét. Mondandóját ezúttal is sokrétű és látványos prezentációval színesítette. A középiskola egyike azoknak a hazai tanodáknak, ahol már hatodik éve dolgozik hivatásos bűnmegelőzési tanácsadó. Az iskolákban tevékenykedő felkészült szakembereknek a megelőzésben van szerepük: azt próbálják elkerülni a segítségükkel, hogy a fiatalok bűncselekmények sértettjévé, illetve elkövetőivé váljanak.

– Hudák Márk – Popovics János –








hirdetés