Sport

2017.09.20. 08:30

Sényő: elszántságban nincs hiány

Sényő - Ez nem akármilyen hét lesz a megyei első osztályban szereplő Sényő-Carnifex számára. A bajnokságban még hibátlan Sándor-legénység szerdán, hazai pályán (kezdés: 15 óra) Magyar Kupa-meccsen próbál kitolni az NB II-es Kazincbarcikával, vasárnap pedig a Nyírgyulaj elleni rangadó következik.

– Az előző hetet úgy építettük fel, hogy megfelelően felkészüljünk erre a két fontos mérkőzésre – árult némi kulisszatitkot Sándor Tamás, a Sényő edzője. – Úgy látom, mindenki nagyon elszánt, ráadásul azt gondolom, amit az eddigi szereplés bizonyít, jó állapotban van a csapat. Megteszünk mindent a kupabravúrt érdekében, bár egyértelmű, ennek a meccsnek nem mi vagyunk az esélyesei. Annál is inkább, mert a Barcika feltűnően eredményesen szerepel a bajnokságban, de egy találkozón bármi megtörténhet.

KM-KT

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!