Költségvetés – Orbán: a magyar gazdaságban megvan a forrás egy korszerű oktatási rendszerhez

Budapest – A magyar gazdaságban megvan egy korszerű, modern ismereteket nyújtó, kiszámítható és megbízható oktatási rendszerhez szükséges pénzösszeg – mondta Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádióban.

A kormányfő jelezte, az idei költségvetés módosítása a pedagógusokkal kötött megállapodás miatt szükséges.
“S miután a gazdaság jól teljesített – bár az utolsó negyedévben azért vannak árnyékok – (…), felelősen lehet vállalni a 2016-os költségvetés módosítását, amellyel tudjuk növelni az oktatásra fordított pénzösszegeket” – fejtette ki.
A 2017-es költségvetésben javasolt élelmiszeráfa-csökkentésről szólva a miniszterelnök hangsúlyozta, hogy ez a kispénzűeknek jelenti a legnagyobb segítséget, hiszen az ő jövedelmükből megy a legnagyobb arányban kiadás az alapvető létfenntartási cikkekre.

Szólt az éttermi szolgáltatásokat terhelő áfa 18 százalékra tervezett csökkentéséről is, amit azzal magyarázott, hogy a mostani adóterheket a vendéglátásban törvénytisztelő módon alig lehet kigazdálkodni. Megjegyezte, hogy ő egy lépésben szerette volna 5 százalékra mérsékelni a vendéglátás forgalmiadó-terhét, “de a pénzügyminiszternek igaza van, ezt egy lépésben megtenni több mint istenkísértés”. Ezért elfogadta Varga Mihály álláspontját, hogy első körben 18 százalékra csökkentsék a terhet, majd vizsgálják meg, hogy 2018-ra lehet-e tovább mérsékelni.

Orbán Viktor a rádióinterjú végén méltatta a Bocuse d’Or európai döntőjének magyar győztesét, a magyar jégkorong-válogatottat és a magyar úszók teljesítményét a londoni vizes Európa-bajnokságon. “Vannak magyarok, akik tehetségesek, szorgalmasak, kitartóak és a táguló lehetőségekkel egyre nagyobb arányban képesek élni. (…) Ez nem politika, ez nem a kormányról szól, hanem arról, mire képes Magyarország” – fogalmazott.

– MTI –








hirdetés