Könnyed esték következnek

A Hair most pénteken látható a szabadtéri színpadon
A Hair most pénteken látható a szabadtéri színpadon
Nyíregyháza – Három népszerű elő­adással folytatódik a szabadtéri nyár.

A szabadtéri nyár következő három előadása ismerős lehet a közönségnek, hiszen a Móricz Zsigmond Színház népszerű darabjait láthatja a nagyérdemű: most pénteken a Hair, azt követően pedig az Anconai szerelmesek első és második része várja az érdeklődőket. A színdarabokat Horváth Margit és Puskás Tivadar kötik össze: ők mind a három darabban szerepelnek.

– Jólesik találkozni a kollégákkal és ismét játszani, az pedig külön öröm, hogy a lányomat is magammal vihetem, így egy kicsit olyan érzésem van, mintha nyaralnánk – mondja Horváth Margit.

– A Hair és az Anconai szerelmesek mindkét része sokat játszott darab, így nem kell szöveget vagy dalokat tanulni, csak feleleveníteni az előadást, ami nagy könnyebbség. Az Anconai első része igazi színházi kövület, ami annyira hozzánk nőtt, hogy időnként azt érzem: én valójában Drusilla vagyok. Óriási öröm látni egymást a színpadon, hiszen mindenki önfeledten játszik – a szó valódi értelmében. Nekünk is hatalmas élmény, imádom hallgatni Pusi – Puskás Tivadar, a szerk. – és Egyed Attila poénjait, amelyek egy része spontán jön, az ő személyiségükből táplálkozik. Mindehhez az olasz zene tökéletes aláfestés, tele szerelemmel, érzelmekkel, nincs olyan, akit ez ne érintene meg. A nézők aktív jelenléte a siker egyik záloga, hiszen szeretetet küldenek nekünk, és olyan, mintha ők is fenn lennének a színpadon. Elfogadják az esetleges bakikat, tévesztéseket, mert a darab a természetességre épül, ezért is népszerű hosszú évek óta.

A Hair pedig egy örök klasszikus, ami száz év múlva is ugyanekkora siker lesz, én annyira szeretem, hogy addig állnék ott szoborként, ameddig csak lehet.

Bátrabban sírnak, nevetnek

Mind a három darabban láthatjuk majd Puskás Tivadart is, aki szeret nyáron játszani – legalábbis mértékkel.

– A Hair és az Anconai szerelmesek is bejáratott művek, amelyek szabad téren tökéletesen működnek. Szívesen játszok nyáron, mert a közönség ilyenkor nyitottabb, befogadóbb, és ez ránk is jó hatással van. Azt tapasztalom, hogy a szabadtéri előadásokon a nézők bátrabban mernek sírni, nevetni vagy éppen dobolni a lábukkal – én örülnék neki, ha a kőszínházban sem lennének annyira feszélyezettek. Az Anconai első részéért rajong a közönség, ha jól tudom, ők kérték, hogy legyen a szabadtéri nyár része, és az is jólesik, hogy amikor arról szavazhattak, hogy legyenek-e új szereplők, mellettünk döntöttek. Ez azt jelenti, hogy tetszik nekik, ahogyan játszunk, még akkor is, ha mindannyian harminc–negyven évvel vagyunk idősebbek, mint a szerep szerinti életkorunk. De ezt a személyes játék megoldja, illetve az a plusz, amit az adott estére kitalálunk. Az Anconai két részében van erre lehetőség, a Hair viszont ebből a szempontból jóval kötöttebb. Az egy szép előadás, a maga nemében unikum, ami teljes joggal lett a közönség másik nagy kedvence – mondja Puskás Tivadar.

Előadások

Július 1., péntek

20.30: Hair (esőnap: július 2.)

Július 8–9., péntek–szombat

20.30: Anconai szerelmesek 1 (esőnap: július 11.)

Július 15., péntek

20.30: Anconai szerelmesek 2 (esőnap: július 16.)

KM-SZA








hirdetés