Köpönyegforgató tsz-elnök párducmintás gumicsizmában

A Rák Jóska, dán királyfi a 27 évvel ezelőtti Magyarországról szól
A Rák Jóska, dán királyfi a 27 évvel ezelőtti Magyarországról szól - © Fotó: Bartók Kamaraszínház
Nyíregyháza – A ’90-es évek magyar valóságát Hamlet történetén keresztül látjuk, és sorra bukkannak fel ismerős karakterek.

Hamarosan két előadásban is láthatjuk Nyíregyházán Őze Áront: a VIDOR nyitónapján a Rák Jóska, dán királyfi című darabban a volt tsz-elnököt alakítja, a fesztivál zárásaként pedig a férfi-nő viszonyokat boncolgató Valami csaj(ok) egyik főszerepében, Pokorny Lia oldalán lép színpadra. A népszerű művész tavaly nyár óta vezeti a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházat. A Rák Jóska, a dán királyfit az első évada alatt mutatták be, az 1990-es évekbe visszarepítő előadás pedig olyan sikert aratott, hogy továbbra is repertoáron marad.

– A szerző, Háy János ajánlotta figyelmünkbe a szatírát, amelyet korábban Szombathelyen is színpadra állítottak, de rövid idő után levettek műsorról: valami miatt nem tudták kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket.

– Én az első igazgatói évadomban megpróbáltam tesztelni a közönséget, illetve a fenntartónkat, és bár volt a darabban kockázat, bátran elővettük, a fogadtatása pedig bennünket igazolt. A rendező Sipos Imre, a Bartók művészeti vezetője, a történet pedig az 1990-es évek környékén játszódik egy magyar faluban, ahol a polgármester és a rendszerváltás nagy nyertese, az egykori tsz-elnök (őt játszom én) elhatározzák, hogy bemutatnak egy színdarabot. A Hamletre esik a választásuk, de a nem túl csavaros észjárású helyiek kedvéért egy leegyszerűsített változatot kezdenek el próbálni, a címszereplő pedig a saját életében is ugyanolyan áskálódásokkal kénytelen szembenézni, mint az általa alakított hős.

A másik oldalra mutogattak

– A két sztori összemosódik, így a kilencvenes évek magyar valóságát Hamlet történetén keresztül látjuk, miközben olyan karakterek bukkannak fel, akik sokaknak ismerősek lehetnek. Az előadás nem akar aktualizálni – én megpróbálom távol tartani a színházat a politikától, mert úgy érzem, lealacsonyítja –, a darab a 27 évvel ezelőtti Magyarországról szól, a történelmünkön keresztül pedig rólunk, akik megéltük ezeket az évtizedeket. Izgalmas volt látni, hogy a közönség hogyan reagált a múltból oly’ ismerős szituációkra, engem pedig bizakodással tölt el, hogy azt tapasztalom: a humor nem tűnt el az életünkből, és amíg tudunk nevetni, nincs baj.

– Egy bután megosztott országban élünk, és vicces volt, ahogy a politikai élet szereplői a bemutatót követően egymásra mutogattak, mondván: a darab nem őket figurázza ki, hiszen nem ők lopnak és csalnak, hanem a másik oldal – meséli Őze Áron, aki az egyik kritika szerint „lubickol a szemétláda, köpönyegforgató kéjenc szerepében a rémes, párducmintás gumicsizmájában”.

Önfeledt nevetés

– Ez egy hálás szerep – mondja. – Amióta belekóstolhattam abba, hogy mit jelent karakterszerepeket játszani, mindig megpróbálok élő embert tenni a szerep mögé. Érdekes, de azt látom, hogy a világ átalakulásával együtt a negatív szereplők megítélése is sokat változott. Nem azt mondom, hogy drukkolnak neki a nézők, de kevésbé ítélik el – teszi hozzá.

A Rák Jóska, dán királyfi tele van humorral, játékossággal, önfeledt nevetésre és közös gondolkodásra késztet a múltról, a jelenről és önmagunkról – az előadást augusztus 25-én láthatják az érdeklődők a Móricz Zsigmond Színház nagyszínpadán.

Két előadás

Rák Jóska, dán királyfi

Augusztus 25., péntek, 19 óra, nagyszínpad. A dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház előadása, rendező: Sipos Imre.

Valami csaj(ok)

Szeptember 2., szombat, 17 és 22 óra, Krúdy kamara. A Rózsavölgyi Szalon Arts &Café bemutatója, rendező: Németh Kristóf

KM-SZA








hirdetés