Kőrakást emelt a biciklitolvaj, és ezzel megidézte a dombrádi zsarukat

Kőrakást emelt a biciklitolvaj, és ezzel megidézte a dombrádi zsarukat
© Fotók: police.hu
Dombrád – A rendőrök a településen kihelyezett térfigyelő kamerák felvételei alapján rövid időn belül azonosították a feltételezett elkövetőt.


A Kisvárdai Rendőrkapitányság Dombrádi Rendőrőrse lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást L. Róbert 30 éves dombrádi lakos ellen. A férfi 2016. március 28-án egy dombrádi családi ház udvaráról eltulajdonított egy kerékpárt, amit a helyszíntől nem messze egy üres telken kövek alá rejtett el. A rendőrök a településen kihelyezett térfigyelő kamerák felvételei alapján a feltételezett elkövetőt rövid időn belül azonosították és egy nappal később elfogták. A 30 éves férfit gyanúsítottként hallgatták ki, aki beismerte a bűncselekmény elkövetését. A rendőrök az eljárás során az eltulajdonított kerékpárt lefoglalták és visszaadták a tulajdonosának.

– Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság –








hirdetés