Korlátok mozgásban, közlekedésben

Akt.:
Az időseknek és a mozgáskorlátozottaknak sokszor okoz gondot a buszozás
Az időseknek és a mozgáskorlátozottaknak sokszor okoz gondot a buszozás - © Illusztráció: Racskó Tibor
Nyíregyháza – A budapesti fiatalember, Koller Sándor azért tanul a szabolcsi kisvárosban, mert csak itt talált akadálymentes iskolát. Az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. többször is elutasította a kérelmét, noha a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége szerint a vállalatok kötelesek elszállítani az ilyen gondokkal küzdőket.

Koller Sándor lapunknak elmondta: nehezen tudta feldolgozni, hogy a 21. században egy mozgásában korlátozott ember ilyen nehézségekkel kénytelen szembesülni. – A televíziós riport leadása után kétszer voltam már az esti gimnáziumban Baktalórántházán, a média erejének hála mindkétszer intézett nekem alacsonypadlós buszt a társaság, persze ezt is hosszadalmas és idegőrlő levelezés előzte meg – fogalmazott a Kelet-Magyarországnak Koller Sándor, aki hozzátette: azóta megkereste egy fővárosi iskola, és jelezték, a jövőben szívesen átvennék.

A kapacitástól függ

– Ilyen jellegű igények csak ritkán érkeznek társaságunkhoz – mondta lapunknak Ujj Zsuzsanna, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. PR irodavezetője. – Az elmúlt időszakban mindössze kétszer fordult elő, hogy a kerekesszékkel közlekedő utasok igényének nem tudtunk eleget tenni, mégpedig azért, mert nem teljesültek volna a biztonságos elszállíthatóság követelményei.

Megtudtuk: a társaságnak helyközi forgalomban üzemeltetett alacsonypadlós kialakítású autóbusza Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében – így a szóban forgó Nyíregyháza-Baktalórántháza vonalon – korábban nem volt. – Az utas kérésére beállított járművet forgalomszervezési intézkedéssel, jármű-átcsoportosítással tud­tuk biztosítani, de ilyen intézkedésekre csak a rendelkezésre álló kapacitás erejéig van mód. Jó hír, hogy az év végéig 25 darab jó műszaki állapotú, használt alacsony belépésű autóbusz, és 10 alacsonypadlós csuklós jármű érkezik, melyek jelentős részét Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében helyezik forgalomba, kiemelt figyelmet fordítva a Nyíregyháza-Baktalórántháza között közlekedő járatokon üzemeltetett járművek cseréjére.

Mindent megteszünk azért, hogy az ilyen igényeknek megfeleljünk, de erre csak a kapacitások erejéig van lehetőség. Ha a jármű vagy az infrastruktúra – beleértve a buszmegállókat és autóbusz-állomásokat – kialakítása miatt a fogyatékossággal élő, illetve csökkent mozgásképességű utas biztonságosan nem szállítható, a fuvarozók megtagadhatják a szállítást. A meglévő járműállomány elosztását igyekszünk úgy optimalizálni, hogy lehetőség szerint minden területen legyenek alacsonypadlós járatok – többek között emiatt kerülnek a most érkező járművek főként a szabolcsi vonalakra, ahol eddig nem voltak ilyen típusú autóbuszok.

Vásárolnának belőle

– Az autóbusz-beszerzésekkor kiemelt figyelmet for­dítunk az alacsonypadlós járművek vásárlására. Az ­elmúlt években több ilyet is be­szereztünk, ám a három ­megye (Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg) közlekedését kiszolgáló, 1100 darabból álló járműparkunknak még így is csak kis részét teszik ki az ilyen típusú járművek. Arra törekszünk, hogy az új buszok az eddig alacsonypadlós járművel ki nem szolgált területekre is eljuthassanak, a fejlesztési folyamat pedig a terveink szerint az elkövetkező években is folytatódni fog – mondta Ujj Zsuzsanna.

KM


Egyeztetnének a Volánnal a buszokról

– Előttünk is ismert a probléma, hogy a kerekes székkel és scooterrel, azaz a mozgáskorlátozottak elektromos kis-
kocsijával közlekedők tömegközlekedési eszközökkel nem mindig tudnak eljutni az úti céljukhoz – erősítette meg olvasónk tapasztalatát Balogh Zoltánné. A Mozgáskorlátozottak Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Egyesületének elnöke elmondta: nem minden esetről értesülnek, holott fontos lenne ezek dokumentálása. – Tudjuk, hogy nincs elég alacsonypadlós busz, ám nyitottak vagyunk az egyeztetésre a Volánnal, hogy az igényeket és a lehetőségeket jobban össze lehessen hangolni. Mi ütemezett szállításokat végzünk a kisbuszunkkal, hogy a súlyos állapotú tagokat eljuttassuk orvoshoz vagy kórházba, de mivel a jármű már több mint 10 éves, nem tudjuk szélesíteni a kört. Eddig hiába pályáztunk, nem kaptunk támogatást egy új beszerzéséhez, de ha hasonló esetekkel alá tudnánk támasztani az igényt, talán pozitív lenne az elbírálás. Nagy szükség lenne azokra a rámpával ellátott buszokra is, melyek korábban közlekedtek, és melyek nagy segítséget jelentenek a mozgásukban korlátozottaknak.


Videó: Hiába kérte, nem küldtek akadálymentes buszt Nyíregyháza és Baktalórántháza között

Baktalórántháza, Nyíregyháza – Hiába kérte, nem kapott a Volántól akadálymentes buszt az utazásához egy kerekes székes férfi. Koller Sándor Nyíregyházáról Baktalórántházára szeretne eljutni, ahova esti gimnáziumba jár. Az RTL Klub riportja.

 




Sporthírek






hirdetés