Kormányablak létesült a nyíregyházi vasútállomáson

Nyíregyháza – Kormányablakot avattak hétfőn a nyíregyházi vasútállomáson, az ügyfelek keddtől vehetik igénybe a nyírségi megyeszékhely harmadik kormányablakának szolgáltatásait.

Az ünnepségen Román István megyei kormánymegbízott azt mondta, a MÁV-állomás emeletén lévő kormányablakot a MÁV alakította ki és bocsátotta a megyei kormányhivatal rendelkezésére. A berendezést, a felszerelést, a szakmai hátteret és a munkaerőt a Nyíregyházi Járási Hivatal biztosítja.

A hivatali helyiségben vasúti utastájékoztató rendszert is kialakítottak – tette hozzá.

A vonaton oda érkezők és az onnan indulók utazásuk előtt és után több mint 1500 ügykörben vehetik igénybe a kormányhivatali ügyintézők segítségét – hangsúlyozta.

Román István elmondta, az eddigi két nyíregyházi és a húsz megyei kormányablakban 2017-ben összesen 802 255 ügyet intéztek, ebből a nyíregyházi megyeszékhelyen 274 740-et.

Az új kormányablak célja a másik két nyíregyházi helyszín tehermentesítése, az ügyfelek jobb eloszlásával az ügyintézés gyorsul, így kevesebb időt kell várakozással tölteni – mondta a kormánymegbízott, hozzátéve, a környéken lakó időseknek és a gyermekes családoknak nem szükséges a városközpontba menniük ügyeiket intézni.

A kormányablakok száma a következő időszakban bővülni fog Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, a Miniszterelnökség támogatásával pedig egy mobil kormányablak is szolgálatba fog állni – tette hozzá.

Pál László, a MÁV stratégiai igazgatóhelyettese emlékeztetett arra, 2012-ben indult el az a kezdeményezés, amelynek keretében a megyeszékhelyi vasútállomásokon, illetve a kiemelt vasúti csomópontokban kormányablakokat létesítenek.

Nyíregyháza Kelet-Magyarország egyik legnagyobb vasúti csomópontja, ahol napi ötezer utas fordul meg – mondta. Tájékoztatása szerint hamarosan Cegléd, Miskolc, Győr és Békéscsaba vasútállomásán létesül a nyíregyházihoz hasonló kormányablak.

Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, a Fidesz-KDNP helyi képviselőjelöltje arról beszélt, Nyíregyháza súlya és jelentősége az elmúlt években folyamatosan emelkedik.

A város egy életerős, dinamikusan fejlődő település, lakossága növekszik, éppen ezért tartotta fontosnak a város vezetése, hogy egy egységes és integrált intézménnyel segítse az ott élőket – fogalmazott az államtitkár.

Az eseményen köszöntőt mondott Kovács Ferenc, Nyíregyháza Fidesz-KDNP-s polgármestere, Danku Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, valamint Vinnai Győző, a Fidesz országgyűlési képviselője, a nyíregyházi választókerület másik Fidesz-KDNP-s képviselőjelöltje is.

– MTI –








hirdetés